Lent akarják, fent képesek

Megjelent:: 11. 01. 2012 | Szerző:: nandor | Kategória: más

Mi át kell, hogy adjuk az üzenetet mindenkinek. Azonban azt hiszem, hogy az egyszerű emberek gyorsabban és jobban el tudják fogadni, mint a vezetők. A tömegek a “magas csúcsok” előtt fognak jönni hozzánk.

Kérdés

Miért nem tudjuk a módszerünket le hozni a néphez? Mivel a kormány határoz, a határozat valóra válik.

Válasz

A lényeg az, hogy a közembernek nincsen semmi módszere. Neki üres a gyomra, és általában nem érdekli, hogy mivel töltik meg. Nem számít neki, hogy milyen eszközök, vagy módszerek által – csak ne legyen éhes.

Ezzel szemben a miniszterelnök programokat épít, és azon gondolkozik hogyan helyesebb vezetni, hogy emeljék vagy csökkentsék az adókat, hogy csökkentsék a költségvetést, vagy ne változtassanak semmit, és így tovább. Bele van merülve a “technikai adatokba”, és nem képes arra, hogy elvonja a figyelmét és megszabaduljon tőlük. Ez a probléma.

Ezért nehéz nekünk elérni azokhoz, akik “magasban ülnek”. A probléma náluk nem a gyomorral van, hanem az ellenőrzéssel van. Ők meg akarják őrizni az erőt, és nem térnek ki a programjukból, azért hogy megértsék a sikertelenségük okát. Nehéz nekik valami újat hallani. Nem képesek erre. Ahhoz, hogy meg tudják változtatni a gondolkodást, “kerek” szemüveget kell feltenni, hogy “kereknek” tudjuk látni a világot, azaz integráltnak és kölcsönösen összefüggőnek.

Ebben a világban, a siker nem mérhető a gazdasági tervek sem a technikai adatok, százalékok és az adók által. A szakértők nem tudnak kitörni ebből a zárt körből. Ők a gazdaságot adatokon keresztül nézik, egy régi elképzelés által, és is nem tudják elképzelni másképp.

Építik a jelentéseket, azok nyereségessége, haszna szerint. Például, én cipőket gyártok, eladom őket és megélek ebből. Egy pár cipő lefed egy hónapi megélhetésemet. De én készítettem és eladtam két pár cipőt – most már egy hónappal előbbre vagyok. Hirtelen a kormányzat kopogtat az ajtómnál: “A második pár cipőnek a nyereségéből, elveszek tőled 50%-ot, azért mert fel kell tartani az államot, a hadsereget, utakat építeni, stb”. Nos, ez érthető. Ezután a városháza kopogtat az ajtón: “Magának szüksége van takarítási szolgáltatásra az ön területén, kertészkedésre, és így tovább – adjon nekem 10% egy pár cipőből”. És így tovább.

De hogyan fogunk megélni, ha a válság lecsökkenti a termelést egy alapvető szükségleti szintre? Honnan fogják beszedni az adókat? Végtére is, az adókat a nyereség alapján számítják, de ha el akarják venni az ételemet – ez már egy probléma! Én nem egyezek bele, hogy leszálljak egy átlagos élet szintre – akkor inkább kimegyek az utcára tüntetni.

Minden adórendszer a nyereség szerint épült, de mit fogunk tenni, ha már nem biztos, hogy lesznek nyereségek? A mi gazdasági rendszerünk nem alkalmazható rá. Ezért mindenki aggódik a növekedésről. Mindannyian élnek belőle.

De a gazdaság teljesen megváltozik. A gazdaságunk nem a profit alapú lesz, és már nincs is szükség rá. Tehát, mindenkit az osztályteremben kell helyezni, és ez által “jó gyermekeket” nevelni belőlük, hogy ne törjék össze a kirakatokat és ne gyújtsák fel a kocsikat. És akkor lehet fel építeni velük, egy nagyszerű társadalmat. És ráadásul, ez sok jövedelmet fog hozni, mert az ilyen emberek valódi értékek.

Remélem, hogy ezek a nézetek hangossá válnak és érthetőek lesznek a világ vezetőinek. Másképp, egy keserű sors vár rájuk, és én nem irigylem őket.

(BD)