Körökben való tevékenység
A csoport a külső világ része a számomra, azonban nem dolgozhatok az egész világgal egyszerre, mindenkitől visszajelzéseket kapva, és önmagamat az egész világhoz való viszonyomon át mérve. A világ nem támogat engem az utamon, mivel nem ugyanaz a célunk. Mindenféle céljai vannak, és nem tudható, hogy azokat ki is irányítja.
Tehát, találok egy csoportot, egy részt a külső világból, amelyhez kapcsolódom, és amivel dolgozom, a dolgok tisztása érdekében. Valójában, egyfelől ez idegen, vagyis egy rajtam kívül álló rész, de mégis közel áll hozzám, a közös céljaink alapján, a világérzékelésében, és a tanulásban. Tehát értékes a számomra a csoporthoz való csatlakozás, annak érdekében, hogy megszerezzem az erőt és a támogatást tőlük. Azt látom, hogy velük, sokkal egyszerűbb lesz, előrehaladni.
Végezetül elkezdtem megérteni, hogy ez nem emberek egy csoportja, hanem nagyon is a lelkem részei, melyeket össze kell gyűjtenem, és magamhoz visszacsatolnom.
Akkor a csoporttal együtt, ki akarjuk majd terjeszteni a kapcsolatunkat, az egész világgal, egy hatalmas kört alkotva ez által. Ez a nagy kör, már nem ugyanazon a célon osztozkodik, hanem különböző törekvéseket hordoz. Ez az én, még kiterjesztettebb, külső részem.
A lelkem részeit nevezem úgy, hogy „gyökér, lélek, test, öltözet, vagy csarnok.” Gyökér, lélek és test a belső részeim, melyekben érezhetem magam, mint Én, az öltözet, egy külső rész, de hozzátapadva a személyhez, és a csarnok a legkülsőbb rész.
Ezáltal úgy játszom a csoporttal, mintha a hozzám legközelebbi, külső résszel, amely kész hozzám kapcsolódni, a velem azonos cél megvalósítása érdekében. Nem emberek csoportjának látom őket, hanem sokkal inkább, mint a vágyaim, melyek csak beöltöztek ezekbe a maszkokba, melyek arcoknak tűnnek a számomra. Azonban ezt megértve, nekem hozzájuk kell kapcsolódnom, mivel ez az, ahol elérhetem a célomat. Ha kilépek az egómból, és velük válok összekapcsolódottá, akkor ebben megtalálhatom az adakozás minőségét.
Azonban nem önmagamon dolgozom, a kapcsolat érdekében. Valami külső dolgon is kell együtt dolgoznunk. Ez a külső dolog, a világ. Azonban itt is, a vágyaim ellentétesnek tűnhetnek a számomra, ők az én hétmilliárd, különböző vágyamat jelentik a számomra, amelyek csak olyan módon mutatkoznak meg, mintha nem hozzám tartoznának. Az egóm leválasztja őket rólam, és vakká tesz engem, összezavar, és arra kényszerít, hogy idegennek és ellentétesnek érzékeljem őket.
Nekem a világgal kell dolgoznom, de ez sokkal nehezebb, mint a csoportban való munka. Végül is, legalább lesz valami közös a csoporttal, a cél, a tanulás, és a kölcsönös folyamatok. A csoportban, mintha egy óvodában lennénk, kényelmes feltételek között, melyek folyamatosan segítenek nekem kilépni önmagamból.
Azonban a külső világnak nincs olyan feltételrendszer, amely engem segítene. Mindenki ellenem van, az egyetlen dolog, ami összeköt minket, egy kollektív probléma, habár úgy tűnhet a számunkra, különböző célok vezetnek minket. A világ menekül a fájdalomtól, végezetül azonban nem marad más választása, elér ugyanahhoz a célhoz, amelyet én látok jónak és kívánatosnak. Tehát nekem úgy kell viszonyulnom az össze körhöz a környezetemben – a csoporthoz és a világhoz – mint önmagamhoz. Ők csak a Teremtő által vannak ebben az ellentétes formában bemutatva nekem, hogy minden pillanatban tanulni akarjak, egy egyre külsőbb körrel együttműködni. Érzékelem a belső kört, és ezzel együtt, elkezdek dolgozni az egyre külsőbb körökön.
Nekünk nem kell csak egymásért aggódnunk. Mint egy fiatal pár: mennyi ideig kell figyelni a másikat, mielőtt megismerik egymást, és valóban megszokják egymást? Akkor hirtelen szükségük lesz egy gyermekre, hogy mindketten azzal törődhessenek!
KN
