„Ádám” állapotának születése
Az integrált társadalom állapota nem mindenki egyénisége által nyer karaktert, hanem pontosan attól, ami köztünk, felettünk, vagy rajtunk kívül foglal helyet. Ugyanakkor felemelkedünk az állati szintünk fölé, a következő szintre, amit úgy hívnak, hogy „ember” vagy „Ádám” héberül.
Nem véletlenül írják le Ádámot úgy, mint egyetlen közös képet amiből állítólag kinőttünk, belsőleg felosztódva miután az erény szintjéről lezuhant (az egoizmus eredete), ami ezt a képet töredékek sokaságaira osztotta. Mi vagyunk ezek a töredékek.
És most, ennek az egoizmusnak, ami úgy létezik közöttünk, mint egy felosztó, taszító erő, fölé kell emelkednünk. Nem úgy tesszük ezt, hogy leromboljuk, hanem éppen ellenkezőleg, felhasználjuk az emelkedés érdekében, mert egy kölcsönös taszító erő nélkül közöttünk, nem lesz ingerünk rá, hogy túljussunk rajta, pontosan a fölé emelkedésen keresztül. És azáltal, hogy ezen erő fölé emelkedünk, egységre lépünk.
Más szavakkal, bár az egoista leválasztottságunk ereje úgy tűnik, hogy károkat okoz nekünk, a valóságban ez mind a hasznunkra van. Önkéntelenül is magunk fölé emel minket, az állati szintünk fölé – a fejlődés egoista módja fölé, ami napjainkban véget ér. Állatinak hívjuk ezt, mert ösztönösen fejlődik ki bennünk, éppen úgy, ahogy a fejlődés előző állomásai, amin az evolúció folyamata során keresztülmentünk.
Most új fázisa jelenik meg az emberiség fejlődésének, egy tudatos fejlődés, ahol feltárjuk magunkban „Ádám” közös képét, amit össze kell gyűjtenünk, az egoizmus fölé emelkedve, egymás között összekapcsolódva, egymásra rétegződve egyetlen mechanizmussá, teljessé téve egymást. Az egoizmus segít nekünk ebben, és helyes magatartást kell gyakorolnunk felé.
Megláthatjuk ezt a képet a helyes család példájáról, ahol két komoly felnőtt ember egy magas tudatossági szinten megérti a különbséget is közöttük, és a lehetőségét is annak, hogy a kölcsönös cikkely közös területét teremtik meg maguknak. Egyik kör másikat fedése, a közös területük, a megosztott rész közöttük az, amit családnak hívunk. Az ideális forgatókönyv akkor van, amikor mind a két kör teljesen fedi egymást.
Viszont nem csak egyszerűen az állati szinten fedjük el egymást, hanem spirituálisan az „Ádám” szintjére emelkedünk, egy bizonyos harmadik elem megjelenése felé közöttünk, ami az erőfeszítéseink eredménye. Az egyik kör másikat fedése nem jelenti azt, hogy az egyik elnyomja a másikat, vagy hogy mindkettő eltűnik. Egy bizonyos harmadik, középső elem jelenik meg, ami két másikból áll, a sóvárgásukból, hogy együtt legyenek az egoizmus ellenére, ami ezt nem szeretné.
Ez egy összetett állapot. Körvonalaznunk kell és le kell írnunk ezt, hogy megkíséreljük a személyt ehhez érzelmileg elhozni.
Az integrált nevelés ennek a harmadik elemnek a megteremtését jelenti a személyen belül. Ez mélyen belénk van temetve a magzati formájában, de folyamatosan elő kell csalogatnunk magunkból, és fel kell emelkednünk erre a szintre.
A mi evolúciónk folyamán a mozdulatlan természetről a növényi és az állati szintjére fejlődtünk a természetnek. Napjainkban az ember nem különbözik egy állattól, azzal a kivétellel, hogy a tudományban, a technológiában és a kultúrában fejlődtünk.
De itt egy teljesen különböző szintjéről beszélünk az elérésnek, az érzékelésnek és a természetbe hatolásnak: „Ádám” állapotának megszületéséről, ami soha sem létezett bennünk azelőtt. Mindegyikünk csak egyetlen töredékét hordozza a közös állapotnak, ami felé el kell érkeznünk azáltal hogy ezeket a töredékeket eggyé kovácsoljuk.
