Dr. Michael Laitman

Davos: A főbb témák

A hírekben (a Time Business-től)

A kapitalizmus alapvető javításra szorul. …A legracionálisabb érvek mutattak rá, hogy nemcsak hogy a kapitalizmus a legjobb rendszer, mivel a legnagyobb számú ember jólétét biztosítja, hanem emellett óriási mértékben rugalmas is. De meglepő számú résztvevő (és ezek a legközvetlenebb haszonélvezői a világon a jelenlegi rendszernek) úgy tűnik hogy egyetért benne, hogy valami hibádzik.

Az Arab Tavasznak jól kell véget érnie. …Rendkívüli globális fontosságot tulajdonítanak az Arab Tavasznak a Világ Gazdasági fórum legbelsőbb hatalmi magjában. (Úgy tudjuk, hogy a jelenlegi hallgatóság között, az Eurozóna sokkal nagyobb érdeklődésre tesz szert. Egyik panelen az „Észak-Afrika jövőjét” tárgyaló előadóterem olyan 10%-ig volt tele. Az „Eurozóna jövője” című panelen, ami közvetlenül emellett helyezkedett el, viszont már csak állóhelyek maradtak.)

Az Eurozóna válsága folyamatos zavarokkal jár, de talán zavarnál több nem fog történni. Az európai pénzügyminiszterek a résztvevők közül mind ennél az üzenetnél maradtak: Eurokötvények nem lesznek, a megszorító intézkedések jelentik a haladás útját most, a nagyobb pénzügyi egység a végcél, és Görögország nem fog lemaradni és nem fogja elhagyni az Eurozónát.  Érdekes módon, hosszú idő után először, a legtöbb politikai/határozathozó/médiaguru óvatosan optimista annak tekintetében, hogy az Eurozóna talán valójában elkezdi meggyógyítani magát.

Kína még mindig sztár. Brazília dagadó mellel jött a Davosra. Ahogyan Mexikó, India és Azerbajdzsán is. De a kínai panelek tömve vannak, és mindenki Kínáról akar beszélni, és miközben a kínai technokrácia kultusza sokáig egyre népszerűbb lett, most elérte az abszolút hódolat teljes virágzását. Az amerikai üzletemberek csendesen beszélnek a kínai vezetők új generációjáról, mint ha szupermenek lennének: jól neveltek, világiasak, bölcsek, és a nyugati kormányok elmúlt két évi szerencsétlenségéhez és bénultságához viszonyítva a jó kormányzás mintaképei.

Az amerikaiak és az európaiak egymásra mutogatnak. Miért nem tér magához a globális gazdaság?  Az európaiak panaszkodnak, hogy semmi ilyesmi nem történhetett volna, ha az amerikaiak nem adóztatták volna meg a globális pénzügyi rendszert, amikor a lakhatási buborékuk kipukkant.  Amire az amerikaiak úgy válaszolnak, hogy talán ez igaz, de azt állítják, hogy az ő házuk táján rendet tettek, és az egyetlen dolog, ami Amerika gazdaságát visszatartja most, az az európai bizonytalanság. Így kezdődnek a viták.”

Válaszom

Mindeddig az a legfontosabb, hogy megmutassuk a világnak, hogy valahol az okos fiúk éjt nappallá téve ezzel foglalkoznak.

CST

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,120 seconds.