Dr. Michael Laitman

Szükségünk van a világra

Napjainkban, a csoport nem tudja bezárni magát, nem tudja, hogy ne tegye a módszert a tömegek elé, mert akkor már nem egy csoport, és nem Kabbala bölcselete. Még nincsen is mit gondolni az elszigetelésre, másképp, egyszerűen nem tud fennmaradni.

Éppen ellenkezőleg, a világ nap mint nap elvár tőlünk egyre többet és erőteljesebbet. Csak most kezdi megérteni, hogy mitől függ a jó jővője, hogyan tudja túlélni a válságot, kissé megédesítve. Egyelőre vannak keresések, de kiderül, hogy egy új irányt kell megragadni az ember felé, nem pedig a tudományt és a technológiát. A legfontosabb az ember belső világa és a kölcsönös kapcsolat közöttük. De, ahogy megérti ezt az emberiség, ő felfedezi a saját tehetetlenségét.

Tehát mi is, a spirituális úton nagy erőfeszítéseket fektetettünk be, nem látunk eredmény. Egyelőre nincs más választás, mi meg kell változtatnunk saját magunkat. Ezt megértik a külső szakértők is. De itt jön a kérdés: “hogyan kell csinálni?”. Még mi is nehezen kapjuk meg a gondolatot a Reformáló Fénytől, amely az egyetlen eszköz. Néha az ember csak tíz évvel később érti meg, hogy ezt a Fényt kell szem előtt tartani. Úgy tűnik, hogy az erőfeszitésünk a Fény irányában kell legyen, azért, hogy felébresszen és elvégezzük a küldetésünket.

És most a mai világban hasonló helyzetek vannak a keresésre, sokan közülük tesznek valamit. Ők keresik hogyan lehet az embert megváltoztatni. Végül fogják látni, hogy csak az általános az oktatáson keresztül lehetséges, amelyet mi “kölcsönös garancia”(arvut) mozgalom felajálunk.  A világ felfedezi, hogy nincsen más választása. Akkor valójában szüksége lesz ránk.

Közben, amennyire csak lehetséges, kell terjesztenünk az emberiségnek ezt a tudást és a módszert, hogy könnyebb legyen nekik fel gyorsítani az időt.

(BS)

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,160 seconds.