Dr. Michael Laitman

Az egész univerzumot kitöltő erő

Nincsen más Rajta kívül, a bennünket kormányzó erőn kívül. Ez az erő az egyetlen. Ez azt jelenti, hogy semmi nincs körülöttünk vagy bennünk, hanem csak egy önálló erő csinál és alkot abszolút mindent.

Mi ezt az erőt tanulmányozzuk a tudományunkban is. Ezt magunkban és körülöttünk is érezzük. Mindannyian ebből az erőből származunk. Ebben létezünk; párolódunk benne, mint zöldség a leveses fazékban. Belénk hatol, megteremt minket és mindent ő hajt végre rajtunk. Ez az erő tölti ki a teljes univerzumot, az ősrobbanásból ered, amiből szétterjed minden létezőre a világegyetemben.

Ha úgy tűnik valakinek, hogy ő kívül létezik ezen az erőn, ez csak azért van, mert nem érzi ezt, mint egy kisgyerek, aki a szobájában maradt, míg az édesanyja a konyhában van. A csöppség azt gondolja, hogy nincs senki a környékén, hogy teljesen szabad, és azt csinál, amit csak akar. Nem érti, hogy valójában az édesanyja szemmel tartja őt. Mi szintén kisgyermekek vagyunk, akik azt hiszik, hogy azt csinálnak, amit csak akarnak a Földön, a játékokkal, amiket csinálnak, amikkel játszanak, és amelyekben tévelyegnek.

Valójában a felső fény teremt meg, mozgat és szervez mindent. Ilyen módon haladunk előre.

DOMI

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,118 seconds.