Dr. Michael Laitman

Mitől menekülünk?

Báál HáSzulám, “Bevezető a Zohár könyvéből“:

“Az embert a Szitra Akra és a Klipák uralják, amelyeknek a szerepük, hogy bővítsék és növeljék a megszerzési vágyat, és tegye azt nehézségek  nélkül. Azaz, hogy az ember megtalálja az összes anyagot, amivel ő kell dolgozzon, és korrigálja”.

A korrekció első szakaszában, amikor mi a jó felé törekszünk, és felfedezzük a gonoszt. Ez a felfedezés szükséges. Nekünk elő kell készítenünk a környezetet és magunkat, hogy eltudjuk viselni a rosszat. Meg kell értenünk, hogy ez az “anyag”, amely rendelkezésünkre áll korrigálni,  és a korrekció a gonosz felismerésétől függ.

Itt nem a szenvedésről van szó, hanem arról, hogy mi felfedezzük, hogy az egó nem enged minket adakozni.

Én nem a viszonyitom a rosszat a megszerzési vágyal, amely rossz érzést okoz, hanem viszonyitom a rosszat az én tehetetlenségemhez, hogy elérjem a kapcsolatot a többiekkel és rajta keresztül a Teremtőt.

Ezért az egó, úgy van nevezne mint “rosz hajlam”. Lényegében, tud hozni nekem nem bajokat, hanem élvezeteket. Vegyük például a “a bőség hét esztendejét”, amikor Izráel fiai Egyiptomban voltak: jó vagy rossz volt nekik? És mi ha a személy az egó ellenőrzése alatt el van vágva a spiritualitástól, és mi ha tudja ezt, biztos ebben, és ezzel együtt megtapasztalja a kellemes érzéseket a megszerzési vágyában, de a lelkének rossz?.

Lehetséges, hogy ez egy pozitiv fejlődést jelez?. Az egotista élvezetek ellenére én érzem magam az Egyiptomi száműzetésben, a gonosz ellenőrzése alatt. Mivel az egóm nem enged haladni a spiritualitáshoz, a Teremtőhöz.

Ezután jön egy másik szakasz, amikor az egóm kezd csapásokat kapni. Ha ez egy jobb helyzet? Könnyebb? Egyrészt, igen, mivel az egó bajai megengedik nekem, hogy elmeneküljek tőle. Másrészt, az egóm egyetért az Egyiptomi meneküléssel – a csapások miatt, és nem az összeolvadásért a Teremtőhöz.

Ez nem olyan egyszerű. Nekem most dupla munkám van: fel kell emelkedjek az egoista érzések fölé és felhasználjam őket mint egy pedált a haladáshoz.

Szemléljük meg ezt a dilémát. Van a vágyam, és van a szándékom. A  vágyamban tudom érezni magam jól, vagy rosszul. Ha jó nekem Egyiptomban, a szándékom a magam számára, akkor milyen kriteriumok szerint értékelem a helyzetet? Ha önző vágy szerint, akkor jó nekem az “állati” szinten. Ebben az esetben nincs a  szándékomban elmenekülni sehova.

De mi van, ha rossz nekem a megszerzési vágyamban, mit mondok? – Ha én összekötöm magam  a gonosszal, én válságban vagyok, beleszámitva a globális válságot is. És ha megértem, hogy ez a gonosz segít irányitani a szándékomat másokhoz az adakozásra, akkor én jónak értékelem a helyzetet, azért mert előrehaladást okoz nekem, hasonlitva a Fáraóhoz, aki közelitette az Izráel fiait a Teremtőhöz. Ez azt mondja, hogy nem számit mennyire rossz nekem a helyzet, a körülmény megkönnyiti a helyzetet – haladás a cél felé.

Ezzel együtt, a vágy amelyben vagyok segit nekem, hogy értékeljem a helyzetet, támogatja a döntést. Nézzünk meg egy másik lehetőséget.

Jó nekem, de szeretnem irányitani a szándékom másokhoz, a Teremtőhöz. Vajon ez a jo érzés segít nekem, hogy a Teremtőhöz emelkedjek? Nem.

De megerősödtem az “a bőség hét esztendejé” után, amely során jól éreztem magam, és a szándékom altruista volt. És most jött a rossz helyzet – “az éhség  hét esztendeje”, vajon ez segít nekem az utamon a Teremtőhöz?

Általában, az egoista vágy bajai, egyrészt, fölé emelhetnek engem a menekülni probálás által, amikor könnyebb nekem, hogy válasszam a spiritualitást, és másrészt akadályozza a haladásom. Miért?

A Tóra elmeséli az éhínséget Kánaánban, amely arra kényszerítette Jákob fiait, hogy kimeneküljenek Egyiptomból. Rosszat tett neki, és mentek tovább. Kezdetben jó volt nekik Egyiptomban, majd ismét jöttek a bajok. Akkor miért a gonosz, amely feltárult a száműzetés végén, segített nekijük kimenni belőle?

A válasz az, amikor rosszul érzem magam, kell viszonyuljak hozzá, nem egy rossz érzésben, amely nyom engem valahova, és ennyi. Nem, ellen kell álljak a gonosznak, és kipróbáljam magam, mi okozta nekem a kimenekülést? Ha én menekülök, mert fáj nekem, vagy az adakozáshoz akarok érni?

Ily módon a gonosz egy kettős munkát igényel. Jó állapotban, nehéz volt elfutni a jótól. De ha a jó után jön a baj, a nehézség fokozata növekszik. Mivel a  mai időnkben már kimenekültünk Egyiptomból, és most a rossz érzések fölé  kell emelkednünk, és érezzünk a csapásokat nem a rossz élettől, hanem a gonosz ellenőrzésétől.

Kezdetben a Fáraó felügyelete jónak nézett ki Izrael fiainak, és most rossz nekik miatta. És ez nem rossz, mert bajba jutottak, ők nincsenek megéhezve. Később panaszkodni fognak, amikor emlékeznek a hússal  töltött lábosra…

Tehát ma is vannak olyan nemzetek, akiknek elég a “feltöltött tál”, és nem törödnek a vezetőkkel, és mások fejlődtek annyira, hogy nem hajlandók elfogadni a gyűlölt kormányt, még ha fenyegeti is őket a baj: még a jó anyagiasság ellenére is, érzik annak szükségét, hogy távolítsák el a terheket. Igy fejlődik a négy szinten a megszerzési vágy.

(BS)

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

67 queries in 0,695 seconds.