Dr. Michael Laitman

Hogyan közelítsük meg a Fényt

Hogyan közelítsük meg a Fényt

Kérdés:

Döntsük el, hogy mit akarunk a Zohár olvasása alatt, vagy próbáljuk meg kitalálni, hogy valójában mit akarunk?

Válasz:

A személy kérdez valamiről, valami másra gondol, és egy harmadikat akar. A Fény, mely az edényekre fókuszálódik valami teljesen más dolgot vált ki belőle, mely különbözik gondolataitól, kérdéseitől és vágyától.

Az egyetlen dolog ami tőlünk elvárható az a felébredés. Amennyiben megfelelő módon ébresztjük fel magunkat, akkor minden úgy történik majd ahogyan kell. A helyes felébresztés egyetlen dolgon múlik – megpróbáltam-e mindenkivel együtt lenni, ami azt jelenti hogy egyetlen edényben, valódi vágyamban, most, ahogy a Zohár Könyvéből egy részt olvasunk, nem pedig magamban, saját vágyamban, és csak saját vágyamból gondolkozom, onnan kérdezek, hanem beépültem külső edényembe, miközben nem érzek abban semmi szükséget, semmi ízt, és hogy a barátokkal való kapcsolatot kérem most saját szükségem és ízeim felett? Ezt tettem vagy sem? Amennyiben ezt tettem, akkor megközelítésem helyes, és akkor elkezdek különböző pozitív és negatív eredményeket elérni.

De amennyiben erőfeszítéseim arra irányulnak, hogy megértsem és érezzem a könyvben olvasottakat, akkor ezek az erőfeszítések az önző edényemben vannak, és ennek megfelelően a kapott eredmények teljesen a rossz irányban vannak. Ez történik amíg eléggé ki nem váltom a Fény hatását magamra, mivel valahogy még mindig össze vagyok kapcsolódva a többiekkel és ez a Fény valahogy a helyes irányba segít engem.

Meg kell értsük, hogy a cselekedeteinknek itt nagyon precíznek kell lenniük. A Fény részéről minden nagyon egyszerű: amennyiben te egy olyan edényben vagy melyre a Fény ráragyog, akkor te kapcsolatba kerülsz vele, és az akkor hat rád, és amennyiben nem egy ilyen edényben vagy, akkor mindez nem működik. Neked az adakozás tulajdonsága előtt kell lenned, mely a Fény. Te egyáltalán nem kapcsolódhatsz az adakozás tulajdonságához amennyiben saját “én”-eden belül maradsz. Amekkora mértékben kilépsz saját magadból a többiek irányába, akkora mértékben kerülsz közelebb a Fényhez.

2o12 október 11., Reggeli lecke, Zohár

(HZS)

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

66 queries in 0,374 seconds.