Dr. Michael Laitman

Az egység bárkája az élet viharos tengerén

Ahogy a Zohár Könyve mondja: “Látta, hogy a Halál Angyala az özönvízen át közelít, és elrejtőzött a bárkában.” Azaz megértette, hogy követelőzés a Teremtő felé és a követelőzés a spirituális munkában megfosztja őt az élet szellemétől és ezért elérkezik az ember az értelem feletti hithez, a Binah minőségéhez, a vágyhoz, hogy csak adakozásban lehessen, és semmit ne akarjon magának megszerezni, azaz mindent ami önmagára irányul képes legyen visszautasítani, ami önmagában úgy tekinthető, mint a Teremtő dicsőséges szolgálata.

Az ember feladata megszervezni azt a környezetet, a csoportot amely folyamatosan a cél és a fontosság felemelésének irányába vezeti őt. Gondoskodnia kell ennek a környezetnek a megteremtéséről, olyan mértékben amennyire csak lehetséges, és ezt a feladatot fontossá kell tennie önmaga számára. Azonban ezzel ellentétben megjelenik egy ellenállás az emberben, amely eltávolítja attól, hogy ezt megtegye, és ez egy kérdésként jelenik meg az emberben: “Ki az a Teremtő, akinek engedelmeskednem kell? Mit kapok ebből, ha megteszem ezt?”

Az ember elkezd problémázni azon, miért kellene belső munkát végeznie, és mi is az értelme ennek. Mindenféle zavarok jelennek meg ebben a munkában, melyek a család oldaláról, vagy életének más területeiről érik el az embert. Csak a környezet segíthet itt az úton maradni, nincs semmilyen más tényező. Az embernek meg kell értenie, hogy önmagában semmihez nincs ereje.

Két erő között dúl a harc: a jobb oldal a környezet, a közösség, amely az egység erejét és a cél fontosságát sugározza ki magából. Ezzel szemben a bal oldalon olyan egoisztikus kérdéseket küld a Teremtő, hogy “Ki?” vagy “Mi?”, amely kérdések idővel egy örvénylő özönvízzé válnak.

Minden fentről van elrendezve, ugyanabból a forrásból, azonban ha az ember mindent megtesz egy erős környezet megalapozásáért, amely a jobb oldalról támogatja őt, akkor ezáltal megvalósítja a számára elérhető egyetlen területét a szabad akaratnak. Akkor a Teremtő elrendezi, elsimítja a zavarokat.

A két ellentétes erő között vergődve az ember megzavarodik teljesen, nem érzi, hogy segíthetne neki bárki, felsír, és amilyen mértékeben vágyat érez, vagy elmenekül vagy reménykedni kezd a csodában.

Majd ebben a reménytelen feltételrendszerben, amikor az ember majdnem  belefullad a Teremtővel szembeni hűtlenség kérdéseibe, mert úgy érzi nem képes kikerülni belőlük, hirtelen felbukkan benne a bárka ideája. Megérti, hogy csak a Bina, az adakozás, és a Hafetz Hesed (a kegyelmi öröm állapotának) tulajdonsága mentheti meg, melyek magasabb szintűek, mint az összes vágya.

Ezek a kérdések megragadnak, az ember nem tud teljesen megszabadulni tőlük, mert ez tőle és hozzáálásától független. De pontosan ezeknek a problémáknak az ellenére lép be a bárkába, a csoportba, egy határozott döntést hozva, hogy a zavaros áradás, az összes probléma és baj ellenére – melyek függetlenek tőle – akár mi is lesz, meg fog menekülni.

Kitől és mitől menekül azonban meg? Ezt meg kell értenie az embernek, ennek fel kell tárulnia az összes kérdés után, (Ki? és Mi? amelyek héberül Mi és Ma egyben olvasva jobbról balra: maim azaz víz  jelentésűek)melyek a vízözön vizét jelképezik), mivel egy nagyon is kézzel fogható megoldást kínál fel ezzel a Teremtő. A bárkával, a csoporttal az ember valóban belép az egység állapotába, a Teremtővel való összetapadás állapotába, amellyel egyazon célhoz tapad, mint a többiek. Így képes lesz előrehaladni, és elkerülni az özönvizet.

A Napi Kabbala Leckéből 12/10/31 Rabash írásaiból.

KN

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

66 queries in 0,583 seconds.