Dr. Michael Laitman

Szűrjünk ki mindent ami fölösleges

Szűrjünk ki mindent ami fölösleges

A Kabbalisták a csoport törvényeit saját tapasztalataik alapján határozták meg. A csoport létrehozásának célja az, hogy összekapcsolódjunk és azáltal olyanná váljunk mint a Teremtő. A csoport akkor jön létre, amikor olyan emberek akik ezt az állapotot el akarják érni összegyűlnek, és természetesen a csoportnak pontosan tudnia kell, meg kell értenie miért is létezik. Ez magában foglalja azokat az új embereket is, akik még nem értik ezt, nem képesek ezt még érzékelni, de rövid időn belül mi elmagyarázzuk nekik, miért is vannak a csoportban, és erőszak nélkül fokozatosan elvezetjük őket ebbe az állapotba.

A csoportnak egyesültnek kell lennie, és semmilyen torzítás nem létezhet benne. Ez nem üzem menedzserekkel, és munkásokkal, mely munkások alá vannak rendelve a menedzsereknek. Ilyen dolog nem létezik egy olyan csoportban mely Kabbalát tanul, minden közös, kollektív.

Mi különböző tanácsokat hozunk létre, melyek szolgálnak, segítenek, fenntartják és megszervezik a csoportot, a tanulást, az ünnepeket, és így tovább. Mindezt precízen adaptálni kell, a csoport alapvető kollektív egységéhez, és az egyének egységéhez. Bár mindannyian különbözőek vagyunk, teljesen egyenlőek kell hogy legyünk, az egyik okos, a másik buta, ez semmilyen problémát, különbséget nem okoz. Mindenki természetesen viselkedik ahogy megszületett, és mindenkire pontosan így van szükség ebben a formában.

Képzeljünk el egy szerkezetet ahol annak bizonyos részei jobbra mozognak, másik balra, és a többeik meg valami tengely körül forognak. Mindenkinek meg van a saját szerepe, és a legfontosabb az hogy mindenki saját lehető legjobbját, maximumát adja az általános egységért. A csoport többi feltételei ennek eredményeképpen lesznek megteremtve.

A legfontosabb feltétel a kölcsönös segítség, és ez az ami elvezet minket a közöttünk levő kapcsolathoz, mivel egyetlen személynek, egy egyénnek nem kell semmit sem korrigálnia. Mindegyikőnk abszolút teljes önmagában, és semmi korrupt, törött nem létezik kivéve egyetlen dolgot, a másokkal való kapcsolatot. Ezért van az, hogy engem nem érdekel a másik karaktere, természete, az ő külső formája, gusztustalan szokásai, semmi sem számít. Mindez teljesen érdektelen számomra, én egy “szűrőt” használok, és ebből semmit sem látok, valaki vörös hajú, a másik unalmas, valaki idegesít engem, és ide oda rángat engem, de ez engem nem érdekel.

A “szűrő” mögött csak egyetlen dolgot kell látnom: a személy kapcsolatát és egység iránti attitűdjét, hozzáállását, mivel ez az egyetlen dolog, melyet a személyben korrigálni, segíteni kell. Amennyiben a személy ezen dolgozik, akkor ő a barátom, amennyiben nem dolgozik ezen ő egy idegen számomra.

Nekünk semmit nem kell, megpróbálnunk megváltoztatnunk magunkon belül kivéve másokkal való kapcsolatunkat, ezt nagyon fontos megérteni. Mi csak időt és erőt vesztegetünk el emiatt. Abba kell hagyjuk, hogy azzal foglalkozunk ami szükségtelen, mivel csak összetörjük és korrupttá tesszük magunkat ezáltal. Mindenkinek olyannak kell maradnia ahogy létezik, egyetlen grammnyi energiát sem kell erre vesztegetnünk, kizárólag a kapcsolatba kell belefektetnünk.

Amikor ez tisztává válik, a munka puhává, könnyeddé és kölcsönöséé válik, az egy lakomává válik, a kölcsönösség és szeretet iránti sóvárgássá. Semmi másra nem kell odafigyelnünk. Csak egyetlen feltétel létezik: a közöttünk levő kapcsolat, és a csoportnak állandóan erre kell figyelmét koncentrálnia.

Még hosszú út áll előttünk, és kezdetben sok torzításon, félreértésen, irritáló dolgon, kitöréseken, stb kell keresztül mennünk. De csak egyetlen fontos dolog létezik, és az az hogy, vajon a személy valóban az egységre sóvárog-e. Amennyiben megpróbálja ezt a sóvárgást, hajlamot növelni magában, akkor én magamra veszem az ő összes többi problémáját és segítségére sietek.

2o12 november 6., Grúz kongresszus 2.lecke

HZS

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,119 seconds.