Egy hívás az erők összeütközésének epicentrumából
Egy levél dél-Izraelből:
“A helyzet úgy alakult, hogy a mai leckére nem tudtunk összejönni, otthon kellett maradnunk a gyermekeinkkel, mivel bármelyik percben megszólalhatnak a szirénák. De a vágy, hogy együtt legyünk az osztályteremben a világcsoport többi részével, hatalmas! Hogy tudnánk elérni, hogy ez a vágy állandóan jelen legyen, nem csak rakéták fenyegetésekor?”
Válasz:
Mi mindannyian együtt vagyunk, ugyanabban az egyesülésben. A Kabbala bölcsességéből tudjuk, hogy így ébresztjük fel a természetben rejtett felsőbb erőket. Reméljük, hogy így képesek leszünk megoldani a szembenállást. A mi egységünknek hatással kell lennie az összes kapcsolatra, elsősorban Izraelben, a szemben álló erők epicentrumában, majd az egész világra, ahol ennek a két erőnek az összeütközése válságokat, hurrikánokat, természeti katasztrófákat és Európában lázadásokat okoz.
És ezért kell, hogy minden barátunk szerte a világban hatalmas felelősséget érezzen. Akiknek megvan a szívben lévő pontja, egyesülniük kell, és el kell vezetniük a világot a korrekcióhoz. Senki más, csak mi értjük, hogy mi történik a világban, és látjuk, hogy mik a döntések mögött álló igazi belső okok, a cselekvő erők és szándékok.
Tudott, hogy az “szabályozók és királyok szíve a Teremtő kezében van”, és ezért van az, hogy csak mi, kik a Yáshár-Kél-hez tartozunk, akik közvetlen igyekszünk a Teremtőhöz, vagyunk képesek megtenni a korrekciót. Nem számít, hogy hány ezer kilométer választja el az egyik barátot a másiktól, a csoport csoportot alkot. Ha egyesülünk egy cél érdekében, egy erőért, az interneten keresztül, határozottan együtt vagyunk.
Néhányan most óvóhelyen ülnek dél-Izraelben, mások a központban vannak, az ország vagy a világ különböző részein, de mindannyiunknak éreznünk kell a hatalmas kapcsolatot közöttünk a spirituális szinten, amely a Reformáló Fény felé húz bennünket. Mi addig igyekszünk míg a felsőbb Fény felismeri egységünk.
És miután a Fény feltárul ebben a kapcsolatban, és segít nekünk a tisztázásban és a korrekcióban, elérjük az abszolút jó állapotát. Reméljük elhozzuk a világot ide.
2o12 November 16, Napi Kabbala Lecke 3. részéből, “Béke a Világban”
FG