Dr. Michael Laitman

Valódi megváltást a száműzetésben érjük el

Valódi megváltást a száműzetésben érjük el

Két alapvető belső kulcs létezik: az egyik a száműzetés s a másik a megváltás. Valójában mindkettő a spiritualitáshoz tartozik. De nem érezheted magad a száműzetésben, ha nem ér el hozzád a száműzetés visszhangja is ami a megváltás és ami visszatükrözi azt,  azaz, ha nem érzünk megváltást  a száműzetésen belül.

A gyermekek, akik a börtönben születettek, vagy munkatáborokban Szibériában, ott éltek évekig, nem lehettek szabadok, és számukra az volt az egész világ ahol bezárva voltak, az volt nekik a Föld nevű bolygó. Mesélhetnének nekik egy más életről, de mivel ők a börtön feltételei mellett éltek, és nevelkedtek, nem láttak mást.

Mindent az ellentétekből tanulunk meg (hidegből a meleget, a fehérből a feketét stb. Nem pusztán a különbségeket, hanem a teljes képet is megláthatjuk, és ez a fontos. Például, ha a szeretet akarom elérni, akkor el kell, hogy elérjem a gyűlöletet, és minél több gyűlölet van bennem, annál inkább érzem a szeretetet, ami addig növekedik bennem amíg el nem érem a “szeretet lefedi az összes bűnt” állapotát, és akkor lesz teljes szeretet bennem.

Ugyan ez vonatkozik a megváltás és a száműzetés esetére is:
• Van-e lehetőség, elérni a megváltást, a száműzetés nélkül?
• Van-e lehetőség, feltárni a száműzetést a megváltásra való nélkül?

Mindezek az állapotok különböző módon jelennek meg, mindenféle  formában, és amelyek lehetővé teszik az ember számára, hogy, pontosan megismerje az összes mozzanatát a száműzetésnek és összehasonlítsa a megváltással. Ez csak akkor lehetséges, hogyha a száműzetés és a megváltás képe szemben állnak egymással, akkor kettejük között megjelenik egy hatalmas új Kli (edény) azaz, egy égő vágy, és annak kitöltése is (beteljesedése) amely nem oltja ki a vágyat. Mert a spiritualitásban az ember  az adakozás érdekében dolgozik azaz, azért hogy az edényét azzal a Fénnyel töltse ki ami a Teremtővel való összetapadásból jön létre.

Ennek megfelelően, a fizikai világunkban, a spirituális világ által meghatározott állapotokon megyünk keresztül. A fizikai világban a megváltás és a száműzetés fogalmát mindenki eltérően értelmezi, és gyakran függetlenül a helytől, az országtól, és az adott nemzettől.

Másrészt, lehetséges, hogy a megváltás a kapcsolatban rejlik, amelyben felfedezzük a jó és boldog életet, fizikai szinten, függetlenül a spiritualitástól. Ebben az esetben, a gyűlöletet, és a napi problémákat száműzetésnek nevezzük. Hasonlóan közelítjük meg, mint a megváltást, a spirituális gyökerek magyarázatának említése nélkül fordulunk az emberekhez.

2012 November 28, a Napi Kabbala lecke 4. része, “Száműzetés és megváltás”

KA

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,119 seconds.