Az úttól való elfordulás nélkül

Megjelent:: 10. 12. 2012 | Szerző:: nandor | Kategória: spiritualitás, tanulás, zuhanás

Mielőtt valaki közel kerülne a tanuláshoz, meg kell formálnia egy bizonyos szándékot önmagában, hogy a teljes tanulást a Felső Fény önmagára vonására irányozhassa, hogy az eljuttassa a saját, önző természete fölé emelkedéshez.  

Hogy láthatja az ember mindezt? Pontosan ennek megfelelően,  megjelennek a napi emelkedések és zuhanások, és komoly mennyiségi és minőségi változás jelenik meg az emberben. Érezni fogja, mennyire rázta meg minden alkalommal ez a változás, milyen mértékben nyitotta ki a szemét, emelte fel a megértését, sőt, általánosan mennyire emelte fel az érzékelését, hogy aztán ismét hirtelen zuhanásba vigye, reménytelenségbe, az erő hiányába, depresszióba, majd újra emelkedésbe, ahol minden ragyog, minden felfogható és élvezetes. Újra és újra ezek az állapotok váltakoznak, egyik a másik után.

De mihelyt az ember átmegy ezeken az állapotokon, egyre jobban képessé válik azokat használni. Elkezdi megérteni, hogy minden állapotváltozásnak így kellett történnie, hogy ezek természetesek és kívánatosak. Elkezd nem foglalkozni ezekkel részleteiben, másfelől pedig azonban ezeket az állapotokat elkezdni kívülről tanulmányozni. A külső pont segítségével megérti, hogy bár most egy állapotban van, az állapotok felváltva követik egymást. Azaz, nem merül teljesen a sötét depresszióba vagy az élvezetekbe, mint egy kicsi gyerek. Nem, felnőttként viselkedik, a benne eddig szenvedő, kicsiny gyerek irányába, hogy képes legyen megérteni és felfogni a saját állapotait, és azokból következtetéseket levonni.

Ez így működik a spirituális fejlődés során. Az ember elkezdi világosan megérteni, hogy milyen állapotban van, mi célból, és miért, és hogy jutott ide. Többé nem követi az eseményeket alázatosan a hangulat váltásaiban, a megértésében és a felismeréseiben.

Azonban gyakran az ember szinte semmit nem képes felfogni. Általában mindenféle állapotokon átmegy, és kell egy bizonyos idő, ameddig egyszerűen csak megszokja azokat.

Emellett nekünk el kell kezdeni, egy külső pontból vizsgálva keresztülmenni ezeken az állapotokon. Keresztül megyek ezeken, egyre nagyobb frekvenciájú váltakozással a pozitív és a negatív állapotok között, de önmagában soha nem halad előre. Azaz, ezeknek nem kell magától értetődő módon ütnie minket. Mindenesetre eljövök a leckére, csoportban tanulok a barátaimmal, mindennel foglalkozok, amivel csak kell, lényegtelen, hogy mindezekkel együtt sem érzek valódi érzelmeket feléjük, sem szeretet, sem gyűlölet, semmi, de bármi legyen is, én teszem a dolgom! Minden szinten,  mechanikus vagy érzelmi, pozitív, vagy negatív, alá kell írnom gondolatban egy “szerződést,” hogy csak előrefelé akarok haladni, ha másként nem megy, hason csúszva. Lényegtelen, hogy de én csak előrefelé szándékozok menni.

Ha valaki így tanul, egy idő eltelte után mindenféle változást úgy kezd el érezni önmagában, legyen az emelkedés vagy zuhanás, hirtelen döbbenetes sebességgel indul a változás, szó szerint minden percben, és minden másodpercben történik egy. Olyan viharon megy keresztül, amely soha nem nyugszik le, és amely egyszerűen elragadja. A viharok a saját útjukat járják, belül mindenféle  Reshimokat bontanak ki (spirituális géneket), és ugyanakkor az ember a csoportban dolgozva, nem is fordít többé figyelmet ezekre.

Ezért, a legfontosabb dolog az előre haladásunk során, hogy megszokjuk ezeket, hogy sem érzelmi, sem intellektuális, sem pszichológiai zavarokat ne okozzanak, és ne térítsenek el minket a céltól. Itt a csoporttal való viszony nagyon fontos, tehát minden, amit Rabash írt a csoporton belüli kapcsolatokról.

2012 November 25, Virtuális Lecke

KN