Dr. Michael Laitman

A tudomány megváltoztat minket

A tudomány megváltoztat minket

A vallás, tudomány, filozófia és minden, amit az ember megalkotott azért van, hogy közelebb vigye őt a Teremtőhöz.  Azonban mindez valójában a Kabbala Bölcselete által van teljesítve.

Ha tanulmányozzuk a vágyaink öt szintjét (“vastagságát”) és a folyamatokat, azok a kapcsolatokban helyezkednek el időszakok és értékek alapján, ezeket hívjuk általánosságban “tudománynak”, “filozófiának” és “pszichológiának”. Így vagy úgy megtanulom mi is történik a megszerzés vágyaimban. Mikor tanulom azt? A száműzetés alatt. Megfelelő időben és állapotban.

Különben is, vannak olyan emberek, akik vágyaik, a száműzetés felé akarnak emelkedni. Így ők kifejlesztik a belső képességüket, a magasabb szintekről tanulnak a Kabbala Bölcseletének segítségével. Ezen a szinten kapcsolatba tudnak lépni a Teremtővel, ami azt jelenti, hogy ők megépítik a saját megszerzés vágyaikat a Teremtő sablonja alapján.

Amíg nincs alakja sem formája, és annak érdekében, hogy ez a hasonlatosság stabilizálódon kérem a “Körülvevő Fényt”, hogy alakítson engem. Ez a Fény belép a vágyaimba és megépíti az adományozás sablonját bennem, mely a Teremtőhöz, a “Visszatérő Fény” – hez hasonlóvá tesz.

A tudomány megváltoztat minket

Tehát a tudomány, a filozófia és pszichológia megsúgja, hogy mi is történik a megszerzés vágyainkban. Mi fejlesztjük ezeket a tudományágakat racionális módon anélkül, hogy megváltoztatna minket. Ebből kifolyólag, még a legrosszabb ember is magas szintre képes eljutni a tudományterületeken. A filozófus lehet náci, sőt bárki. Manapság lehetséges az, hogy egy filozófiai fogalom igazolja a gonoszt a világunkban.

Másrészről, a Kabbala Bölcselete ad egy másik megközelítést: a személy jónak, adakozóvá változtatja magát, így ő képes lesz ennek mértékében felfedezni a Teremtőt. Ez egy teljesen más fajta bölcselet, a hagyományos tudósok nem képesek megérteni ezt, ugyanis ez a személy átalakulásán alapszik.

Ma, egy ilyen változásra van szükség, a Felsőbb Dimenziók erre köteleznek minket. Ez a tudomány kiáltása, a filozófia és az, ahonnan az ember származik. Ha nem kezdjük el, saját magunk átalakítását az Istenség útmutatása szerint, akkor összetűzésbe keveredünk vele. A valódi probléma nem ebben a világban van elrejtve, hanem abban, hogy a Teremtő rajtunk “landolt”, az általános Kölcsönös Garancia integrál rendszerében. Ez lóg a fejünk felett, mint egy hatalmas repülő csészealj egy Sci-fi filmből és ahogy ereszkedik, egyre kevesebb és kevesebb mozgásteret hagyva számunkra.

Teát, minden a személytől függ: vajon megváltoztatja-e magát annak érdekében, hogy továbbra is a helyes módon fejlődjön, vagy nem.

Térjünk vissza a tudományhoz és filozófiához: A zsidó nép száműzetése és annak a világ nemzeteivel való integrációnak célja azt volt, hogy megadja nekik a tudományt, a tudást a megszerzés vágyairól. Másrészt, a Kabbala Bölcselete a külső világról tanít bennünket, vágyainkat megváltoztatja és mindez oly módon van elrendezve, hogy ahogy a Fény áthalad a vágyakon az megadja az adományozó forma előnyeit. A Fény nélkül, nem létezik a Kabbala Bölcselete.

Úgy keletkezett, hogy amikor az emberek kezdték felfedezni a vágyaikat, annak szerkezetét, életüket, és elkezdték megvizsgálgatni azt, a Reformáló Fényt magukra kezdték vonzani, más szóval, elkezdték saját maguk átalakítását jóvá, adakozóvá, a megszerzés helyett.

Ahogy a Fény változtatja a belátási képességemet, én összegyűjtöm az adatokat és végül egy új tudományt fedezek fel, az úgynevezett “Kabbala Bölcseletét”.

2012 December 06, Napi Kabbala lecke, 4. rész – “A Kabbala Bölcselete és Filozófia”

SzL

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

64 queries in 0,127 seconds.