Helyes szándék
Kérdés:
Hogyan tudunk helyes szándékot építeni a csoporttal? Hogyan fejeződik ki a helyes szándék? Hogyan tudja valaki felismerni, hogy ő a helyes szándékban van-e?
Válasz:
A csoport felé irányuló szándéknak nagyon egyszerűnek kellene lennie, miszerint: azért jöttem a csoporthoz, hogy megszabaduljak az egoizmusomtól, és hogy fölé emelkedjek, és azért, hogy a Teremtőhöz tapadjak, illetve azért, hogy feltáruljon a következő szintem, és emberi lénnyé váljak. Ezzel a szándékkal kellene a csoport felé irányulnom, és mindent meg kell tennem a helyes szándék érdekében, és ez segíteni fog abban, hogy elérjem a közös célt.
Mindig szem előtt kell tartanunk ezt a szabályt és ragaszkodnunk kell hozzá. Nem az kell hogy érdekeljen, hogy a csoportban milyen arcok, személyiségek és milyen fizikai tényezők vannak jelen és mindemellett, azt mondhatnak amit akarnak. Először is, akarnom kell lenullázni az énemet és akarnom kell azt, hogy összekapcsolódjak a csoporttársaimmal, mert csak ebben az esetben fogunk előrehaladni.
Aktívan részt kell hogy vegyek a csoport munkájában, az által a tény által, hogy lenulláztam magam, majd emellett felemelem a többieket. Legtöbbször az emberek megerőszakolnak mindent az egoizmusukkal, mindent a maguk képére és kedvére akarnak változtatni. Ez így van a világban, de nem történhet meg a csoportban.
08.12.2012, Novosibirsk Kongresszus, 4.leckéjéből
DH
ka