Ne menj vakon a sötétségben
Kérdés:
Miért a Tóra nem helyes tanulása káros lehet, a “halál- mérge” – vé válik?
Válasz:
A Tóra helytelen tanulása az, hogy a rendszert aminek egy fokozatos korrekciót kéne elhoznia a megszerzési vágy számára, ehelyett egy helytelen módon használjuk föl, ez eltávolítja azt a részt, amely szándékozva volt a korrekcióra. Ily módon az utat egy nem vágyott módon fejti ki, amely tele van fájdalommal, mintha a Teremtő aki szeret minket, szomorúságot okozna. Ezért ez a módszer nem egy vágyott állapot.
Az egó szemszögéből a személynek, ez az út nem vágyott, mert ez szenvedést okoz. De ha az adakozás formájáról beszélünk, és értékeljük a Teremtő kapcsolatát, akkor úgy kell lássuk, hogy Ő szenved.
Ha mi nem veszünk részt a korrekció rendszerében, hanem korrigáljuk egy nem tudatos, ösztönös módon, mint a kövületi, növényi és állati részek, akkor így nem lenne jutalom és büntetés számunkra. A rendszer nem változna a mi szempontunkból, hanem nyomna minket az abszolút törvények irányába, mint a vonat, amely halad az iránya felé.
De mivel az ember fokozatos fejlődése megteremtette magának a részvételét ebben a folyamatban, akkor kell kapjon egy plusz különleges érzékenységet, hogy a rendszer hogyan működik rajta. Így a teremtményben kifejlődik egy új érzés és megértés, azaz, a Teremtő, aki a rendszer másik oldalán van. “A cselekedeted által ismerlek meg Téged’, és összekapcsolódik Vele.
Lehetetlen bármilyen részt elérni az út mentén, még a legkissebbet sem, ha nem csináljuk azt helyesen. A kérdés az, hogy mekkora mértékben probáljuk meg, hogy a tévedés csak az erőben, és nem a gyakorlatban van.
Ha meg van írva, hogy “Nincsen igaz a földön, aki jót cselekszik, és ne bűnözött volna”, akkor minden szinten nekem bűnt kell elkövetnem. De én felkészítem magam, próbálkozok, óvatos és félek a bűntől, azaz, félek hogy leszakítsam magam attól az érzéstől, hogy “Nincs más Rajta kívül” és “Ő jó és jótevő”. Én félek, hogy abba hagyjam a sóvárgást a szeretetre és az adakozásra, mert nem leszek képes a vágyam fölé emelkedni, az ösztönös gondolatok fölé, azaz “állati ” szintem fölé.
Szükségem van az önálló vizsgálatra, önismeretre. Én a szamáron ülök és nem a szamár rajtam, az én egoista vágyamon (anyag), és egy összehasonlítást teszek hogy, amit érez és amit gondol ez a szamár, és mit akarok érezni, és hogyan kell gondolkozzak. Ilyen módon én felfedezem az én szamaramat, a bennem levő emberrel együtt.
“Embert és állatot a Teremtő megmenti”, és ez ahogy haladok előre. Szóval, a hibáim elhozzák nekem a sikert és segítenek előrehaladni. Hibák és a sikerek felfedeződnek bennem a bal és jobb oldali vonalon. Ebben az esetben, mind a kettő a jogos és helyes módon egészítik ki egymást, mivel a hibák nem tárultak volna fel az új megértésben, és nem tudtam volna hogy hol vagyok.
Nekem dolgoznom kell mint a bűnökön és mint parancsolatokon, mert az egyik nem létezhet a másik nélkül. Minden a gonosz felfedezésével kezdődik. De a jobbat azt egyidőben fedezem fel a Fény ragyogásával. Jön a Fény, és segít nekem látni a sötétséget, és nem pedig amikor először a sötétség megjelenik, és nem vettem észre hogy ez sötétség, és nem a hosszú szenvedés útján keresztül, hanem a Fény ragyogásán keresztül fedezzem fel a gonoszt.
Ezért a Kabbalisták és a Tóra tanácsokat adnak, hogyan kell felkészitenünk magunkat a helyes bűnök felderítésére, a gonosz felfedezésére.
2012.12.24, A napi Kabbala lecke, “Bevezető a Tíz Szfira tanulmányába”
BS
