Elzárva ettől a világtól
Mikor az emberek közelebb voltak a természethez, olyan módon érezték a természetet, ami szinte misztikusnak tűnik számunkra. De valójában a természet valódi jelenségét fedték fel. Például az amazonaszi törzsek sokkal jobban érzik az erdőt, mint mi; mérföldekről érzik az illatát; olvassák a jeleket és nyomokat, és mindenféle hangokat megfejtenek.
Végül is másuk nincs is. Egy ember benne él; függ tőle és ezért egyre inkább fejleszti a kapcsolatát a környezetével. A madarak röptéből, a szél fúvásából sok mindent tud. Ő összeköti az ásványi, a növényi és az állati világot és egyként érzékeli.
De mi ennek ellentétei vagyunk. Mi védjük magunkat a környezettől. Bezárjuk az ajtót és az ablakot, csak hogy ne halljuk a városi hangzavart, és ne halljuk az autók zaját. Ennek eredményeként blokkoljuk az érzékelésünk edényeit. Elszigeteljük magunkat az élettől és a világtól.
Kérdés:
De az emberek gyakran összezavarodnak a természet közelsége és valami természetfölötti között.
Válasz:
Mindezek az érzéseket és érzékeket fejleszteni tudjuk magunkban. Vannak emberek, aki pusztán abból, hogy megfogják a kezed, meg tudják mondani, hogy ki vagy és mik a terveid. Vannak akik meg tudják jósolni a jövőt; olvasnak a gondolatokban. Ezek természetes érzékek, amelyeket mi elvesztettünk a civilizációs fejlődésünk ösvényén, és ezek nem valamiféle „extraszenzoros érzékelések.” A természet sokkal erősebb érzékeket adott az embernek, mint a mostani érzések. És ez semmi kétségek nem hagy maga után, hogy csodák nincsenek.
2o12.12.30, Napi Kabbalal lecke 4.részéből „Test és lélek”
FG
