Legyél a Teremtő barátja
Az elv nagyon egyszerű: minden a mi megszerzési vágyunktól függ, a természetünktől függ. Ha előttem van egy számomra fontos ember, akkor közel akarok kerülni hozzá, a közelében szeretnék lenni és ez által őt, az ő nagysága szerint értékelem.
Akkor ezen ember fontosságát úgy nézem, mint egy anya, aki egy percre sem tudta levenni a szemét a kisbabájáról, mert ő a számára a legfontosabb. Ha én egy fontos emberre tekintek, megpróbálom értékelni őt és szeretni, úgy is, hogy azt is szeretem amit ő, így lassan elkezdem megváltoztatni a hozzáállásomat, az ízlésemet, hogy hasonlítsak hozzá. Az, hogy közeledek hozzá, azt jelenti, hogy elkezdem azt szeretni, amit ő szeret, ez által a természetem is hozzá hasonlatossá válik. A legfontosabb az adakozás és a szeretet törvénye, a formaegyezés törvénye.
Ezért az első feltétel a következő: “Készíts magadnak egy Ravot” Tanárt), azáltal hogy a Teremtő fontos számunkra, a teremtés célja a fontos. Így a Tanár és a barátok által a formaegyezés törvényét kell megvalósítanunk. Eképpen kell működjünk.
A Teremtő elrejtőzik előlünk azért, hogy ne rohanjunk utána egoista módon, mint egy fontos személyhez a mi világunkban, a hozzá való közelség által valami profitot remélve. Tehát úgy kell futnunk a Teremtő után, hogy az ő vele való összetapadás haszna csak az adakozási edényeinkben legyen érzékelhető. Azaz az adakozásunk, a kapcsolatunk Vele, ne az önmagunk érdeme, hanem csak az Ő érdeme legyen, eképpen legyünk Hozzá hasonlóak, ne pedig az egónk kitöltésével foglalkozzunk.
Mert az egóm kitöltése által, én mindinkább leválasztom magam a Teremtőtől, mert csak kapni akarok Tőle. Így kell megváltoztatnunk magunkat környezeten keresztül. Tehát amekkora mértékben képes a környezet, a Teremtő, az adakozás, az összeolvadás fontosságát megadni, akkora mértékben vagyok képes egy változáson keresztülmenni,melyben kicserélődnek a tulajdonságaim oly módon, hogy helyükbe a Teremtő tulajdonságai kerülnek.
Így mi megváltoztathatjuk magunkat a „csoport” által. Annak alapján, hogy “Készíts magadnak Ravot” (Tanárt). S mikor a Rav már igazán fontos számomra, akkor már képes vagyok eljutni oda, hogy “Vásárolj magadnak egy barátot”, és meg is teszem, majd összekapcsolódom vele azért, hogy kicserélhessem az én tulajdonságaimat az Ő tulajdonságaival.
“Készíts magadnak Ravot és vásárolj magadnak egy barátot!” elv megközelíthetetlen anélkül, hogy készítenénk magunknak egy Ravot, (Tanárt), azaz a Rav fontossága nélkül, mert ő a Teremtő előtti szintünk és ennek megérzése lehetetlen úgy hogy a Rav ne lenne fontos számunkra. Nem leszünk képesek közelebb kerülni Őhozzá és feladni dolgainkat ha nem lépcsőfokról lépcsőfokra tesszük azt.
Ez nem azt jelenti hogy az ember nem lehet sikeres, vagy a veleszületett természete gyenge lenne, vagy hiányzik az intelligenciája, vagy az érzékenysége vagy ereje. Mert minden törés csupán egy magyarázat, csak a cél fontosságának a hiányára, amit azonban meg lehet szerezni a környezettől, a Kabbalisták által elénk tárt módszerrel.
2013.01.31, Felkészülés a reggeli leckéhez
KA