Az a pont, ahol az ima és hálaadás találkoznak
Két formája létezik a munkának: a hiányosság érzete és jóság érzete. Mivel mi egy olyan anyagból vagyunk felépítve, amelyből hiányzik minden. Ennélfogva, mi vonzódunk a kapcsolathoz a Teremtővel, aki teremtett minket, Ő mindennel rendelkezik, és nekünk hiányzik.
Ha mi össze gyűjtjük ezt a két erőt: a kapás erejét, amely az alaptermészetünk, és az adakozó erőt, amely kis „szikra” – ként létezik bennünk, és azt ki szeretnénk fejleszteni, annak érdekében hogy az győzedelmeskedjen a mi anyagunk fölött, így képesek leszünk két vizsgálatot tenni: egyiket a másikkal szemben. Az anyag oldaláról, meg kell vizsgálnunk a szikrát, és a szikra oldaláról az anyagot. Más szóval, a teremtmény oldaláról Teremtő felé.
Tehát, nekünk van munkánk, amely az hogy elkötelezzük magunkat a megszerzés iránti vágyban, és akkor a munkánk a kérésben, imában, és érezzük a templom pusztulását. Ha nem érezzük a nehézség állapotának a teljes súlyosságát, akkor nem tudjuk elérni a helyes imát, azaz egy olyan erős kérelmet, amely meghívja az adakozást a Fényt oldaláról.
Mivel a Fény csak a teljes vágyra van hatással. A teljes vágy mértéke az úgynevezett „spirituális szint”, és nekünk meg kell szereznünk legalább ezt a legkissebb szintet.
A második munka, hogy mi a teljességgel, a Teremtővel állunk szemben, aki teremtett minket, és aki felkészít, aki gondoz, aki korrigál minket, egészen a saját magassága és a tökéletessége szintjéig. Ez az a hála és az áldás munkája.
E két formája ellentétes és a személynek kell próbálnia dolgozni egy ilyen formán, hogy az egyik nem töröli el a másikat, inkább betejesítik egymást. Mindkét formára szükség van egy valódi teljességhez. Ezután a kettő közötti kapcsolódási ponton, megjelenik a Fény aktivizálása, ahol a személy, az egyik végét a „Keter” „és a másik végét a „Malchut” – á változtatja.Tehát a megszerzés iráni vágyon belül megjelenik az első „Tíz Szfira” szintje: a kérésekből, a könyörgésből, a megtört szívből, az áldásokból, amely a „Keter” pontja. Ez ahogyan haladunk előre.
A személy folyamatosan elfelejti ezeket a dolgokat, ő összezavarodik. Azt hiszi, hogy ez a zavar véletlen és az élet nehézségeiből erednek. Azt feltételezi, hogy ha egyedül élne egy lakatlan szigeten az óceán közepén, távol a mindennapi élet zavaraitól, akkor ő gyorsan haladna és sikeres lenne a spirituális útján. Neki több ezer különböző dologért kell aggódnia az életben, és mindenféle problémákkal kell küzdenie, belsőleg és külsőleg.
De ez a vélemény nem helyes, mert minden egy rendszerhez tartozik. És nincsen semmi igazság abban, hogy más helyre költözzünk, vagy megpróbáljuk változtatni a külső körülményeket. A személynek, pontosan ott ahol van és ugyanazokkal a feltételekkel amelyekkel rendelkezik, kell megpróbálnia, nem változtatni semmit külsőleg, hanem erő feszítést kell befektetnie, azért hogy maradjon minden egyes pillanatban a belső munkában. A környezeten keresztül amivel most rendelkezik, képes legyen elégedettséget adni a Teremtőnek.
Meg kell értenie, hogy ez a környezet, amelyet a Teremtő előkészített számára. És akkor a személy, meg fogja érteni, hogy ezek a feltételek a legalkalmasabbak az előrehaladására.
2013.02.10, Báál HáSzulám írásaiból 23. Levél
BS
