Megszabni a határokat az adakozás és a megszerzés között
Abban a pillanatban ha a személy panasszal jön a Teremtőhöz, ő nem irányul a Teremtő felé, hanem más célt szolgál. A Teremtő az egyetlen erő, “Nincs Rajta kivül senki más”, aki jó és jót tevő. Ha te egyenesen Ő felé fordulsz, akkor nem lehet semmilyen panaszod, és ha kissé eltérsz a helyes iránytól, akkor azonnal megjelennek benned az elégedetlenségek és a panaszok.
Térj vissza a helyes irányba, és folytasd, amennyi csak tőled kitelik, addig amíg ismét letérsz az útról és elkezdesz panaszkodni. Így a panaszok és annak lenullázása által, minden egyes alkalommal, te haladsz a Teremtő felé. Mert te nem tudsz haladni közvetlenül a Teremtőhöz, nincs benned az adakozás tulajdonsága, a jó és jót tevő tulajdonsága. Te meg kell építsd ezt a tulajdonságot belül a megszerzés fölött. Te megépíted a másolatát a tulajdonságnak, és nem magát a tulajdonságot.
Mi építhetünk egy formát a hiányból vagy a fölöslegből. Vehetünk egy nagy kővet és faragjunk mindenféle dolgot, de a formája megmarad. Vagy vehetünk gipszet és abból önthetünk egy szobort. De a lényeg a határ, a külső forma. A külső formát a megszerzési vágy fölött épitsük meg, oly módon, hogy minden egyes alkalommal megvizsgáljuk, hol van a határa a megszerzési vágynak.
Tehát, a mi összes munkánk abból áll, hogy hasonlóvá váljunk Teremntőhöz. Ezt hívjuk “Ádám” – nak, azaz “Domé” – nak (hasonló). A teljes munkánk abból áll, hogy igazoljuk a Teremtőt. Én nem tudom irányítani magam egyenesen Hozzá, aki jó és jóttevő, hogy Nincs más Rajta kivül. Azáltal hogy igazolom Őt, én kiegyenlítem a saját formámat, hogy hasonlóvá váljék mint az Ővéhez, társítom magam az Ő formájához.
2012.02.17, Báál HáSzulám írásaiból, 27-es Levél
BS
