Dr. Michael Laitman

A Zohár olvasásának titka

A Zóhár olvasásának titka

Kérdés: Igaz az, amit az emberek mondanak, hogy amikor az arámi nyelven írt Zohár könyvének betűit nézzük automatikusan kapcsolatba lépünk a Fénnyel, annak ellenére, hogy nem értjük a nyelvet?

Válasz: Semmi sem történik automatikusan. Olyan lehet ez, mint amikor egy kisded erre a világra születik, itt él és növekedik, de csak azért mert gondoskodnak róla, hiszen enélkül elpusztulna, mielőtt felnőhetne. Ez egy velünk született tulajdonság, és ezáltal a gyermek lehetővé teszi a szülők számára, hogy vigyázzanak rá. Ők óvják őt, így ő növekedhet.

Ha egy ember lenullázza önmagát tanulmányai közben, ahogy a Zohár Könyvét olvassa, ő a barátok hatása és gondoskodása alá kerül, még akkor is, ha nem ért meg ebből semmit és nem érez semmit sem. De szándékában áll, hogy önmagát a Fény és a Barátok, és a legfőbb szövetség befolyása alá helyezze, hogy az foglalkozzon vele. Legfontosabb, hogy a szándéknak mindenképpen meg kell lennie. Még ha elfeledkezik is erről, akkor is szükséges, hogy érezze, hogy hova tartozik.

Kérdés: Hogyan tudunk a Zohár  szövegének olvasása közben, még a helyes szándékra is koncentrálni.

Válasz: A legfontosabb dolog a szándék, a szöveg pedig oly mértékben fontos, amilyen mértékben az ember fontosságot tulajdonít neki, a helyes szándék érdekében. Fokozatosan, elkezdi látni a szavak helyes értelmezését : a “gyermekben”, a “bölcsekben” a Shefirákban (szefirákban), a Malchut-ban és a Binában. Látni fogja azokat. A Reformáló Fény hatása alatt – ami nagyon lassan dolgozik rajta – fokozatosan, apránként, az ember elkezd különböző hatásokat érezni. Érzékelni fogja azokat a kapcsolódásokat, amiket olvas.

Kérdés: Milyen hozzáállással kell rendelkeznünk a Zohár Könyvének olvasása közben? Vagy mit kell megváltoztatnunk annak érdekében, hogy a Fény hatással legyen ránk és megváltoztasson minket?

Válasz: Kapcsolódnunk kell. Az ember érezheti, hogy ő egy eggyéforrt csoportban van, mint egy kommandós csapat tagja, mint egy egész, amiből el van szeparálva egy különálló rész. Ezeket természetesként kell éreznie. Máskülönben szándékai nem helyesek.

Szóval, ahogy ő érzékeli az egész valóság összekapcsolódását önmagában, azzal együtt akar a Teremtőhöz tartozni, hogy összekapcsolódjon vele és kapcsolatot teremtsen vele. Megérti, hogy mindez az ő belső változásának eredményeképpen történik, és így várakozással tekint arra.

2013.02.21, Reggeli lecke, A Zohár könyvéből

szerk: SzL

Lekt: KN

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,119 seconds.