Én eltűnök és úgy növekedek
Kérdés: Ha a Fény befolyásolja az embert a lelke gyökere szerint, akkor hol van a részvételem ebben a folyamatban és az én lendületem ebben a folyamatban?
Válasz: A Reformáló Fény felragyog az általános rendszer állapotának megfelelően, amelyben mindannyian össze vagyunk kapcsolva egy integrált módon. Mindannyian bele vagyunk foglalva, ez egy kölcsönös az összekapcsolódás közöttünk, és így nem lehetséges, hogy el legyek szakítva a generációmtól, az időtől, és az általános állapottól. Az én helyzetem másoktól függ és azok helyzete tőlem függ.
Különben is, én képes vagyok előrehaladni egy egyéni módon. De az egyéni előrehaladásom bele van foglaltatva mindenkibe. Ez azt jelenti, hogy nem gondolhatok csak magamra, ez lehetetlen ennek a rendszernek a keretében, és ha ebben én nem befolyásolom saját magamat, akkor kárt okozok magamnak, nem számít, hogy mennyire lesz jó az imám. Ha ez nem megy át a csoporton, akkor ez kárt okoz a lelkemnek.
Így mindig emlékeznünk kell, hogy egy általános rendszerben vagyunk ahol, mindannyian össze vagyunk kötve és mindannyian függünk egymástól. Mi, pontosan ennek, rendszernek a felfedezéséért dolgozunk.
Az egyéni erőfeszítésem az általános rendszer felfedezésére irányul. Én nem azt a helyet fedezem fel amelyben én vagyok, hanem az a helyet kell felfedeznem ahol a többiek vannak, kollektíven velem együtt. Én nem magamat kell, hogy felfedezzem, hanem a rendszert, amelyben az “énem” eltűnik.
Én, a következő szintemen, az vagyok aki egyre kevésbé érzi az”én”- t, és egyre jobban érzi a kollektívát. Egyre magasabb szinteken még egyre kisebbnek érzem az “énem” -et, és egyre nagyobb a kollektív érzékelésem.
Szóval, hogyan vagyok képes imádkozni magamért? Mert a következő állapotban, a következő szinten már nem leszek én! A kollektíva a következő szintem – az “énem”. A jelenlegi “én” eltűnik az általános rendszerben, és én az egész rendszerré válok. Pontosan őt érzem és felfogom, mint én-t. Én úgy látom, mint a saját lelkemet.
Van az “én” azaz egoista pontom, és ebből a felemelkedésemmel alakulnak ki bennem a körök: minden egyes alkalommal új kör. A kör és a kollektíva egyre nagyobb, úgy mint: kollektíva 1, kollektíva 2, és a kollektíva 3. Ha lenullázom magam, egy bizonyos mértékig még látom ugyan az első állapotomat,de már részem néhány ember, azaz egy kör ez a kollektíva 1. Aztán még jobban lenullázom magam, és úgy látom meg, a második kört, ami már több embert foglal magába ez a kollektíva 2 , s majd még továbbnullázom magam és meglátom a harmadik kört is ami az egész csoportot foglalja magába. Ezeket a fázisokat nevezik Ibur (magzati állapot), “Yanicha” (csecsszopó) és “Mochin” (felnőtt).
Akkor ki is vagyok én? Az vagyok, amivel azonosulok. Ha bele vagyok foglaltatva az egységbe egy körben, akkor ez lesz az “énem”; ha bele vagyok foglalva egy nagyobb körbe, akkor ez a kollektíva lesz az “énem”; vagy ha bele vagyok foglalva az egész kollektívába, akkor ez az egész lesz az “énem”. Így a most érzékelt, jelenlegi énem eltűnik az egységben. Ez azt jelenti, hogy minden egyes alkalommal, megépítem magam az egóm felett, a Masach (szűrő) felett, az “értelem feletti hit” által.
2013.03.20, A napi Kabbala lecke “A Tóra átadása” (Matan Tóra)
KN
