Szürő nélkül több rejtettség
A legfontosabb dolog megtartani az összeolvadást a Teremtővel. Ezen a ponton a személy elkezdi látni az életét, mint a gyakorlatok sorozata, amely arra van tervezve, hogy egyre erősebben összeolvadhasson a Teremtővel. Az összes “Héjak” (Klipák) mint “segítség ellenében”, és az összes események, amelyeken a személy átmegy, feltétlenül szükségesek, mert a lelke gyökeréből származnak és pontosan azért jönnek, hogy ezen a módon elvégezze a korrekciót mindazon hiányok, gonoszságok fölött, amelyeket megkapott az összeolvadás hiányában.
Ezért, az ember fogadja, mind a gonoszt mind a jót, és így haladunk előre. Ő megérti, hogy bármi is történik vele, ezek ajándékok felülről, a Teremtőtől származnak, aki azt akarja, hogy közelebb vigye a személyt Hozzá, és összeolvadjon Vele. Tehát, ahelyett hogy mérges lenne, érezze az elégedettséget és adjon hálát, hogy megkapott minden támogatást az összeolvadásra.
Ha a személy nem reagál erre egy ilyen módon, akkor azonnal elkezd létrehozni magának egy nagyobb rejtett szűrőt, vasfalat, amely kényszeríti őt, hogy ugyanabban az irányban, mozogjon de sokkal nehezebb és hosszabb úton. Ebben az esetben, neki fel kell fegyverkeznie mindenféle segítő al – rendszerekkel, hogy helyesen reagáljon az akadályokra, amelyek már kezdetben megjelentek számára, ahol nem tudta azonnal látni az eszközt az összeolvadás eléréséhez. És most valamilyen hozzáadott lépéseken kell átmenjen, hogy mindezt láthassa.
Az, hogy fel lesz készülve vagy nem lesz felkészülve, annak érdekében, hogy lássa ezt, csak a környezettől függ,: a tanulás, a csoport, a feladatok és a barátokkal való munkában.
A feltételeknek és a különböző eszközöknek megfelelően, amelyeket a személy felülről kapott, megadják a személynek, hogy megoldja a feladatot, a nehézséget, a zavart közte és a Teremtő között, mivel a “Fáraó” az amely ellene áll.
Ha a személy helyesen készíti fel magát a környezet, a tanulás, csoportos támogatáson keresztül, akkor ő helyesen megoldja a problémát. Mert ugyanazon a helyen ahol felkészíti magát a többiekkel együtt, ott van a megoldás.
De ha nem készíti fel ezt a helyet megfelelően, akkor a zavarok eltávolítják a céltól. Ha nem képes kitartani a meghívás nyomására, amelyet felülről kap és erőt adnak neki, akkor ő ellenkezőleg halad. Az erő, amely felébreszti nem lesz érezhető, mint egy hírnök az összeolvadáshoz, hanem zavaró erőben jelenik meg.
2013.04.29, Rábásh írásaiból, 18 – as Levél
BS