
A lényeg az, hogy egy Fény körben legyünk
Mi egyelőre öntudatlanul, irányítva vagyunk a szándékkal az adakozás érdekében. Nincs mit tenni, így születettünk. De ha mi végrehajtjuk a helyes cselekedeteket, még ha nem is a helyes szándékkal, vagyis, a fizikai formában próbálkozunk a “kör”-ben lenni, a kapcsolatban, a kölcsönös vonzódásban, amennyire csak lehetséges, ezzel mi megfelelünk a Felső Fénynek, még ha nem is szándékkal az adakozás érdekében.
Mi nem illeszkedünk magához a Felső Fényhez, hanem a távoli világításához, amelyet “Körbevevő Fény”-nek nevezzük. És akkor a “Körbevevő Fény” elkezd hatni ránk, megfelelően a mi erőfeszítésünk mértékének, hogy elérjük az egységet, a “Ne tedd a barátodnak azt, amit te is gyűlölsz”, a “Szeresd felebarátodat, mint saját magadat”, a kapcsolat és az önmagam lenullázása által. Még akkor is, hogy ha a cselekményeket nem kíséri az adakozási szándék, de közelítenek minket a Reformáló Fényhez, és ez által lassan megszerezzük az adakozási szándékot. Ily módon a cselekvéseinkben átváltozik a szándék adakozásra, és majd belépünk a spirituális szintre.
Ezért írva van, hogy “a Mitzvákhoz nem szükséges a szándék”, mert még azok a cselekedetek is, amelyekből hiányzik a helyes szándék, képesek elkezdeni a korrekciót és elvezetni minket az első spirituális szinthez, a “Néfésh dé Kedushá” (Szent lélek) szinthez. Tőle kezdődik a spirituális út. És majd a cselekedeteink átfordulnak helyesebben irányítva lesznek, “Lisma” (“az Ő nevében”) szándékával, a Teremtő számára, tudatosabb módon. Minden szakaszban teszünk Táriág (613) korrekciókat: Táriág korrekciókat a Néfésh-ben, Táriág korrekciókat a Ruách-ban, Táriág korrekciókat a Lélekben, Táriág korrekciókat a Chájá-ban és Táriág korrekciókat a Yéhidá-ban, és majd megnyerjük a nagy Fényt, az Eyn Szof Fényt.
Kérdés:
Akkor miért mondják azt, hogy “a Mitzva szándék nélkül, olyan mint a test lélek nélkül”?
Válasz:
A igazi Mitzvá-król van szó. De amit mi teszünk most, ez még nem Mitzva . Írva van, hogy “az ember megnyeri a teremtés célját, a Tóra és a Mitzvák betartása által”. A Tóra, az a Reformáló Fény, amely ránk hat és korrigálja a vágyunkat, hogy adakozási szándékkal legyen. Ez a korrekció, a “Mitzva”.
Szóval, az Felső Fény teszi a Mitzvát, és ezzel korrigálja a vágyat. De az ember az, aki vonzza a Felső Fényt. Ennek az embernek aki meghívja a Felső Fényt, még nincs meg a helyes szándéka, ő megtesz minden cselekvést, hogy meghívja a Reformáló Fényt. És amikor a Fény megérkezik, akkor ő megteszi a javításokat, az úgynevezett “Mitzvot”.
Tehát, a mi szerepünk az, hogy állandóan olyan helyzetbe vezessük magunkat, hogy legközelebb legyünk a “Körbevevő Fényhez”, a Reformáló Fényhez.
2013.10.08, Felkészülés a reggeli leckére
ford: B S
szerk: Sz I