
A Teremtő felfedezésének a nyelvezete
Baal HaSulam, “A Kabbala Tanítása és a Lényege”: A nevek, az elnevezések, és a Gemátria teljes egészében a Kabbala Bölcseletéhez tartozik. Az ok, hogy más nyelvezetekben is megtalálhatók ezek a kifejezések, az nem más, mint, hogy minden nyelvezet bele van foglaltatva a Kabbala Bölcsességébe. Ez azért van így, mert vannak különleges esetek, amelyeket más nyelvezeteken jobban ki lehet fejezni.”
A Kabbala Bölcsességének nyelvezete a legfontosabb a Teremtő feltárásához. Alapvetően, mind a négy nyelvezetet erre szánták. Ugyanakkor, a másik három (Tanakh, Halachah és Haggadah) “kiegészítő” nyelvezet, melyek be vannak foglaltatva, a Kabbala nyelvezetében, de önmagukban is használhatóak, azért hogy a kifejezésük által hozzáadjanak különböző látószögből való megértéseket.
Tehát, a Teremtő feltárására egy olyan nyelvezet van, amely négyarcú, és a legfontosabb ezek közül a Kabbala nyelvezete. Magába foglal mindent, magasabb, mint a többi nyelv, és tartalmaz mindent. Minden szimbólum, minden megjelenési forma, minden, amit a Kabbalisták által, a Kabbala nyelvezetével megírt könyvekben olvashatunk, azért lettek megteremtve, hogy elmagyarázzák a Teremtő feltárulásának módját az emberiség számára. Mindez kizárólag csak erre lett szánva.
Ezért, ahogy Baal HaSulam írja a “Bevezetés a Tíz Szfíra Tanulmányába” című könyvben, hogy az, aki kinyitja a különböző generációk Kabbalistái által írt könyveket, akik olyan emberek voltak, akik elérték a spiritualitást, de ezeket a könyveket nem a saját spirituális elérésük okán használják, azok kellemetlen következményeket vonnak magukra. Ahelyett, hogy dicsőítené a közeledő hajnalt, mint a kakas, ő a denevérhez válik hasonlóvá aki csak a sötétségben él, és erősen ellenáll a napfénynek, amely már elkezdett közeledni felénk.
2013.11.21, Baal HaSulam, “A Kabbala Tanítása és a Lényege”:
ford: B.S
lekt: KN
forrás: The Language Of The Revelation Of The Creator
Posted on November 24th, 2013 at 11:08 am
22.11.13