Az egoizmus börtönében
Kérdés: Az ember – az állatokkal ellentétben – képes valami fajta örömöt meglátni a jövőben, kiszámítani a lépéseket, és eljutni a célig, feladva az élvezetet a közbülső szakaszokban.
Ha ilyen hatalmas intellektussal rendelkezünk, miért nem vagyunk képesek racionális módon kiokoskodni azt az állapotot, amikor egyensúlyba kerülünk a természettel? Miért mond folyamatosan kudarcot minden kísérletünk, hogy megépítsük a kiegyensúlyozottság társadalmát?
Válasz: Mert az ember az egoista természetén belül létezik. Nem képes kiokoskodni semmit.
Összehasonlítja az egyik egoizmust a másikkal, mi az, amivel többet nyer vagy veszít, és továbbra is a saját egoizmusában találja magát. Nem szabad. Nem jutott el a szabadság második szintjére. Amit szabadságnak gondol, az illúzió, hiszen továbbra is egy külső kényszerítő erő befolyása alatt marad.
Kérdés: Nem okoskodhat így: “Ha használom az egoizmusom, rossz érzést okozok magamnak.”?
Válasz: Pont így próbálunk mindig elmenekülni a problémáktól. De ez nem jelenti azt, hogy szabadok vagyunk. Folyamatosan szökésben vagyok, hogy ne érjék az egómat csapások: itt egy ütés, ott egy ütés, így botorkálunk végig a napon, reggeltől estig.
Nézd meg, mi történik az utcákon, a buszon, az aluljárókban és irodákban, mindenhol. Nézd meg ezt az emberek alkotta hangyabolyt! Hol beszélhetünk itt szabadságról?
Nincs itt szabadság. A legtöbb, legalábbis így látszik, hogy minden pillanatban lehetőségem van kiválasztani az összes lehetőség közül a legkényelmesebbet. Ez minden.
Választok abból, ami számomra adott, de mindig korlátokba ütközöm. A Teremtő ragyog rám a korrigált állapoton keresztül, de még nem vagyok korrigálva. Természetes, hogy egyáltalán nem értem azt a befolyást, amit Ő gyakorol rám. Hova vezet engem? Mi az, amit minden pillanatban akar tőlem? Nem tudom a választ. Akkor pedig hogyan beszélhetünk az akarat szabadságáról?