Dr. Michael Laitman

A korrekció módszere, negyedik rész

Hogyan tegyünk eleget a természeti törvénynek?

Kérdés: A természet végső célját jól leírja a „Szeresd felebarátod, mint önmagad!” parancsa. Ezt azonban megelőzik előkészítő törvények, melyek egyike a következő: „Ne tedd mással, amit nem kívánsz magadnak!” Mit jelent ez?

Válasz: Nem a szeretetről szól, hanem arról, hogy ne tegyünk rosszat. Ez az elsődleges törvény.

Megjegyzés: Az ember ennek megtartására sem képes. Ha egoista vagyok, akkor azzal, hogy gondoskodom magamról, kárt okozok valaki másnak. Kezd kiderülni, hogy olyan törvényeket kaptunk, amiket már a legelejétől fogva képtelenek vagyunk betartani.

Egyrészt azt mondja, hogy „ezt kell tenned!”, másfelől meg megmutatja, hogy nem tudod, hiszen ellenkezik a természeteddel.

Rav kommentje: Ha bármilyen hajlamod, vágyad, irányulásod van erre; ha a kabbala tanulásából érted meg, hogy szükséged van rá, és ez valóban egyetemes cél; ha megérted, hogy ezt nem kerülheted ki, és az egész világnak el kell érnie ezt a célt – akkor törekedned kell rá, hogy megvalósítsd!

Azonban csakis a felső erő segítségével sikerülhet mindez. A felső erő az, amelyik képessé tesz minket, hogy a természetünk felett cselekedjünk.

Tegyük fel, hogy van előttünk egy vasdarab. A Föld gravitációs ereje lefelé húzza. Ha egy mágnest helyezek fölé, akkor a vas megemelkedik, és lebegni fog a levegőben. Vagyis, a két erő kiegyenlítődik, és kettőjük között lesz a vasdarab.

Hasonló módon, ha az egoizmusom lent helyezkedik el, és egy ellentétes erőt használok fölötte, akkor a „levegőbe emelkedek”, és az egoizmusomnak nem lesz többé hatalma felettem. Függetlenedem tőle, középre kerülök. Amennyiben a felső erő nagyon erős, és én kapaszkodom belé, és az egoizmusom egésze lent marad, teljes mértékben igaz emberré válok.

Fel kell fedeznünk ezt az erőt ahhoz, hogy hatni tudjon ránk. Ez minden, amit tehetünk.

https://laitman.com/2020/01/method-of-correction-part-4/

64 queries in 0,480 seconds.