Dr. Michael Laitman

Koronavírus és az élet értéke

2019-ben Dél-Amerikában rekordot döntött a Dengeue-lázban megbetegedettek száma. Mintegy három millióan fertőződtek meg, és közülük 1500-an haltak meg. A betegség minden évben növekvő számú áldozatot szed, de erről Latin Amerikán kívül alig tud valaki. Mi ennek az oka? Az, hogy a színhely Latin Amerika. A Nyugat szemében a latin amerikai élet kevesebbet ér, mint a nyugat európai vagy észak amerikai élet. Ha mi, a nyugati világ tagjai ugyanannyira becsülnénk a latin amerikai életet, mint a sajátunkat, a média súlyának megfelelően tájékoztatna a helyzetről.

Hasonlóképpen, a koronavírus keveseket érdekelt, amíg Kínán belül pusztított. Valóban megrémülnénk, ha a vírus mondjuk 10 000 vagy egy millió emberéletet követelne Kínában, de nem vándorolna más országokba? Mi kell ahhoz, hogy az utazás kényelmetlenné váljon számunkra? A válasz nem a számokban, hanem az érintettek hovatartozásában rejlik.

Szeretünk önmagunkra lelkiismeretes, etikus lényekként gondolni. De a COVID-19 vagy más nevén a koronavírus felszínre hozza valódi, velejéig önző természetünket. Ezért történt, hogy a világ akkor kezdett pánikreakciót mutatni, amikor a vírus a Föld minden szegletében felütötte a fejét. Ez életünk szomorú valósága.

Két lecke, amire a koronavírus tanít

Mindeddig a koronavírus két igen fontos leckére tanított meg minket.

A természet szemében mindannyian egyenlőek vagyunk. A parányi mikrobát teljesen hidegen hagyja, hogy a gazdatest gazdag vagy szegény, uralkodó vagy szolga – ugyanúgy lecsap áldozatára.

Mindannyian kölcsönösen függünk egymástól. Egyik ember a másiknak adja át a vírust, és az egyik személy felelőtlen magatartása – még akkor is, ha nem szándékosan történik – a többiek életébe, és számos más ember tengernyi fájdalmába és szenvedésébe kerülhet

A vírus nem tanítja meg, hogy a kölcsönös függés negatív jellegét milyen módon fordítsuk át pozitívba. Ezt egyedül kell elsajátítanunk, azon erőfeszítésen keresztül, amelyet az együttélés új paradigmájának kialakításába fektetünk. Képesek leszünk megváltoztatni környezetünket, ha a saját, sokszor a többiek kárára megteremtett jóléte helyett minden ember életének jobbítására összpontosítunk.

A világjárvány lehetőség számunkra, hogy új módon viszonyuljunk önmagunkhoz, hogy a sikert ne mások legyőzésében lássuk, hanem abban, hogy erőforrásainkat a társadalom egészének rendelkezésére bocsátjuk. Igaz, hogy ez a gondolkodásmód ellenkezik természetünkkel, de manapság maga a Természet is kikezdi azt, így hát muszáj a bevált sémákat újakkal helyettesíteni. Ha nem változtatunk a mentalitásunkon, majd a realitás vesz minket rá, hogy ezt megtegyük, de az jóval fájdalmasabb lesz.

A koronavírus előjátéka egy olyan próbaidőszaknak, amely elkíséri az emberiséget mindaddig, amíg kölcsönösen felelőssé nem válunk társadalmi és ökológiai szinten egyaránt. Nem nehéz észrevenni, hogy a vírus teszt kölcsönös figyelmességünk számára. Nézzük meg, hogy Kína hogyan reagált a járvány kitörésének kezdetén: úgy tett, mintha a vírus nem volna nagy ügy. Nézzük meg, hogyan sikerült lelassítani a terjedését: mindenkit karanténba helyeztek, amíg a terjedés nem csökkent. És működött. Nézzük meg, hogy kezdetben hogyan utasította el Olaszország a veszélyt, és látjuk a katasztrofális eredményeket.

Most egy következő szintre kell emelnünk a nélkülözhetetlen kölcsönös felelősséget, és akkor elkezdhetjük élvezni annak eredményeit. Sokkal többet tudunk tenni, mint hogy megóvjuk a társadalmat a vírustól. Meggyógyíthatjuk azt a terjedő elidegenedést, magányt és depressziót, amelyek már régen a vírus előtt sújtották társadalmainkat. Csak az kell, hogy elfogadjuk, felelősek vagyunk egymásért.

A különbségek tiszteletben tartása

Ha elfogadjuk a kölcsönös felelősséget, megtanuljuk tisztelni egymás különbségeit. Egyedi jellemvonásaink többé nem választanak el, hanem összekapcsolnak minket, és mindegyikünknek egyedülálló módszereket kínálnak ahhoz, hogy úgy járuljunk hozzá a társadalmi jóhoz, ahogy rajtunk kívül senki más nem tud.

A fajok vagy a nemek közötti egyenlőség kérdése nem létezik többé, mivel mindenki felbecsülhetetlen értékű lesz. Hogyan lehet értékelni egy olyan embert, akinek olyan különleges tulajdonságai vannak, amely senki másnak nincs, és aki kész és hajlandó felhasználni ezeket a tulajdonságokat az egész társadalom érdekében? Számít akkor, hogy az a személy Latin-Amerikából, Kínából vagy Németországból származik? Számít, hogy az ember jól képzett vagy sem, gazdag vagy szegény, fekete, fehér vagy sárga? Egyik sem számít. Csak az számít, hogy ennek a személynek felbecsülhetetlen adottsága van, amelyet mindannyiunk rendelkezésére bocsáthat. Ez a kölcsönös felelősségvállalásban élő emberek valósága.

https://laitman.com/2020/03/coronavirus-and-the-value-of-life-thrive-global/

67 queries in 0,346 seconds.