Dr. Michael Laitman

Repedések a szívben

Miért jelent meg a koronavírus?  Ezt az a tény okozta, hogy valóban nincs helyes kapcsolat a Teremtés elemei között minden szinten, az ásványi, növényi, állati és az emberi szinteken sem.

Ahol a kapcsolat már meg kellett, hogy jelenjen a fejlődés általános programjával összhangban, ott ez bennünket a korrekció végének az irányában vezet, azonban ez még mindig nem létezik a törés miatt, ami a teremtés elemei közötti kapcsolat törése, mert ez hasonló a falon történő repedésekhez, amin vírusok szabadulhatnak ki. 

A vírusok a kapni akarás azon részei, melyeket most kell korrigálni, mert eddig nem történt ez meg. Ezért jelentek meg ezek a vírusok manapság. Minden szinten próbálunk harcolni ellenük, minden formában, de valójában a legmagasabb, azaz az emberi szinten kell kezelnünk őket.  

Azon a tényen túlmenően, hogy a koronavírus káros az egészségünkre, a helyzet sokkal rosszabb, mert a védekezés ellen a köztünk lévő távolság növeléséhez vezetett, bezártuk az iskolákat, munkahelyeket, óvodákat stb. Ezekre a helyekre a vírus negatív befolyást gyakorolt, az emberi közösségekre, és ezért is kell korrigálni a helyes kapcsolatunkon keresztül, amit lehet.

Nem tudjuk a járványt maszkok hordásával megállítani, elbújva otthonunkban, bezárva a közösségi tereket, mindez egyáltalán nem szükséges. Csak a kapcsolatot kell felemelni a legmagasabb szinten, azaz, az emberi viszonyokban. Kezdjük el korrigálni tehát magunkat a köztünk lévő, helyesen kialakított kapcsolatok által, és ezáltal semlegesíthetjük a koronavírus hatását. Írva van, a szeretet lefed minden bűnt, azaz a vírusok támadását az emberi szinten.

Akkor felfedezhetjük, miként segíthet a legerőteljesebb fegyver és a teljes teremtést elrendezhetjük egy olyan módon, felülről lefelé, hogy a köztük lévő kapcsolat helyreállításával a vírusok eltűnhetnek az alsó szintről, azaz az emberi testből, az állatokból, mindenből. Ez a befolyási szintünkön kell, hogy megnyilvánuljon, amit a természetben feltárunk ma, ami nem más, mint az egységünkből fakadó kapcsolat. 

A kapcsolatunkon keresztül befoltozzuk a repedéseket, melyekből a vírusok, ezek a kicsiny viperák megjelentek, és ezzel megállíthatjuk a járvány terjedését. Maga a betegség napról napra súlyosbodik, azonban megvan a gyógymódja!

Napi Kabbala lecke 2. részéből Baal HaSulam Arvut cikk.  20/08/31 
Angol blog: https://laitman.com/2020/09/cracks-in-the-heart/
67 queries in 0,125 seconds.