Mi az öröm a Simchat Torah-ban(Tóra örömében)?
Facebook oldalamról Michael Laitman 20/10/09
Péntek a Simchat Torah (szó szerint a ’Tóra örömének’) napja. Ezen a napon ünnepeljük a Tóra heti szakaszai olvasásának végét, illetve az új ciklus megkezdését. De miért ad okot ez, az ünneplésre, hogy befejeztük valaminek az olvasását, és már kezdhetjük is az egészet elölről? Nem ez az ok. Ha csak a dolgok felszínét kapargatjuk, valóban nem találunk semmi apropót az ünneplésre.
Ha értelemmel akarjuk megtölteni ezt az ünnepi napot, a külső mögé kell hatolnunk, hogy elérkezzünk a Tóra valódi, belső jelentéséhez. Írva van: „Megteremtettem a gonosz hajlamot; és megteremtettem a Tórát, mint fűszert.” (Masechet Kidushin) Vagyis a Tóra nem egy szövegkorpusz, amit anélkül idéznénk, hogy annak tartalmát ne alkalmaznánk magunkra. A Tóra, a gonosz hajlamunk korrekciójának eszköze. Ha bármilyen más célra használjuk, a lényegtől esünk el.
Ünneplésre ad okot, ha sikerrel korrigáljuk gonosz hajlamunkat. Ha pedig kudarcot vallunk, addig kell folytatnunk a munkát, amíg el nem érjük a Simchat Torah állapotát, azaz a Tóra fűszerének segítségével, ki nem javítjuk rosszra való hajlandóságunkat.
Héberül a ’Torah’ szó ’fényt’, és ’tanítást’ is jelent. ’Fénynek’ tekintjük azt a „fényt, amely megreformál”, ami alatt azt az erőt értjük, amely a gonosz hajlamból jót csinál. A „tanítás” a Tóra azon részére értendő, amit azért kell megtennünk, hogy „megreformáljuk magunkat”, vagyis úgy szeressük a felebarátunkat, mint önmagunkat. Hillel ezt így fogalmazta meg: „Ne tedd felebarátoddal, amit te magad gyűlölsz, a Tóra egésze erről szól.” (Masechet Sabbat, 31a), Rabbi Akiva hozzáteszi: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ez a Tóra legmagasztosabb szabálya.” (Jeruzsálemi Talmud, 30b.).
Jelenleg a Simchat Torah ünnepe egyszerűen csak arra emlékeztet minket, hogy mit kéne tennünk; és ilyen értelemben valóban örömmel tölt el. De ami a valóságot illeti, semmi okunk az ünneplésre, hiszen az emberek körében mindenről beszélhetünk, csak szeretetről nem. Még ha híján volnánk is a korrekciónak, de legalább használni akarnánk a fényt saját megreformálásunkra, már ez elég okot szolgáltatna az ünneplésre. De nem veszem észre, hogy jelenleg elismernénk, hogy mennyire kétségbeesett szükségünk van a változásra. Azt sem valljuk be, hogy hajlandók volnánk felelősséget vállalni nemzetünk állapotáért.
A helyzet még komolyabb, amikor a világ nemzeteihez fűződő kapcsolatunkat gondoljuk végig. Zsidókként megállás nélkül a világ figyelő tekintete kísér minket. Jó okuk van rá, hogy minket más mérce alapján ítéljenek meg, mint bármely más nemzetet. Érzik, hogy a mi kötelességünk, hogy elhozzuk számukra a Fényt, hogy „Fény legyünk a nemzetek számára.” Vagyis nem kizárólag magunkra kell irányítanunk a Reformáló Fényt, de kötelességünk azt tovább adni, hogy a világ többi része is megszabadulhasson a gonosz hajlamtól. Még ha a nemzetek nem is kommunikálják nyíltan a kérést, az a vádjuk, miszerint a világon mi okozunk mindent, ami gonosz, egy másik megfogalmazása annak, hogy: „Nem hozzátok el nekünk a Fényt, ami a ti dolgotok volna, azt a Fényt, ami megreformál minket, és megszünteti a gonoszt, ami köztünk lakozik.”
Még saját bölcseink is elmondják, hogy a mi feladatunk átadni a világ számára a Fényt, és ha ezt nem tesszük meg, bajt hozunk a nemzetek fejére. A Talmud így ír: „Csakis Izrael miatt éri szerencsétlenség a világot.” (Masechet Jevamot, 63a). A Midrash még ennél is egyértelműbben fogalmaz: „Ez az a nemzet, amely a világ békéjének lakhelye.” (Bereshit Rabbah, 66).
Az antiszemiták háborúk kirobbantásával vádolnak minket. Ugyanazt mondják, amit saját bölcseink sok-sok generáció óta. De mi nem akarjuk meghallani szavaikat. Mivel nem vagyunk hajlandók odafigyelni, az antiszemiták kezére kerülünk, akik megfélemlítenek minket, és erőszak segítségével érik el, hogy valóban kinyissuk a fülünket. Ha megpróbálnánk azt csinálni, amit a számunkra legjobbat akaró bölcsek már évezredek óta hajtogatnak, nem szenvednénk mind a mai napig az antiszemitizmustól, nyolcvan évvel a holokauszt borzalmai után.
A Lelkiismeret Könyve ezt írja: „Azt a parancsot kaptuk, hogy minden generációban erősítsük a közöttünk lévő egységet, hogy ellenségeink ne uralkodhassanak felettünk.” Ezekkel a szavakkal kívánom mindannyiunknak, hogy az elkövetkezendő évben úgy alkossunk egységet, mintha „egy ember lennénk, egy szívvel”. Azt kívánom továbbá, hogy sajátítsuk el a Tóra valódi jelentését, leljük örömünket benne, és váljunk érdemessé Dávid király szavaira, aki a 29. zsoltárban így fogalmaz: „Az Úr erőt ad népének; az Úr békével áldja meg népét.”
Forrás: https://laitman.com/2020/10/what-is-the-joy-in-simchat-torah/