Dr. Michael Laitman

A világ jövője a nőktől függ

Ebben a világban születtünk, minden világ legrosszabbikában. Semmi sem rosszabb ennél. Ezért megnyugodhatsz – máshol nem lesz rosszabb, mint itt. Az összes többi állapot ennél sokkal jobb. Ezért érdemes elgondolkodni azon, hogyan lehet kilépni, ezen világ érzékeléséből. Ehhez nem kell meghalni, csak meg kell változtatni az érzékelést, néha a kétségbeesés állapota hirtelen utat enged a boldogságnak és az örömnek.

Próbáljunk meg, jobb állapotba emelkedni. A Teremtő azt akarja, hogy örüljünk annak, hogy a kapcsolódás révén elérhetünk az abszolút jó világába, a Fénnyel teli Felső Világba, ahol még a gonosz emléke sem marad meg. Meg kell próbálnunk megalapozni ezt a szellemiséget a csoportban.

Ellenkező esetben a Teremtő nem kerül közel hozzánk. Ő csak oda jön, ahol megpróbálják megteremteni az örömöt és a boldogságot a csoportban, és a jó hozzáállást egymáshoz.

A világ nehéz időkbe lép be. Ez fokozatosan egyre lejjebb ereszkedik, nagyobb problémákba, konfliktusokba minden ember között. De ennek ellenére meg kell próbálnunk kapcsolatot kialakítani egymással, szerte a világon. Ez megvéd minket, magabiztosságot és örömet ad nekünk, és növeli immunitásunkat, a koronavírus és minden más betegség ellen.

Egyetlen hiba sem képes megközelíteni minket, mert minden a kapcsolatunkon múlik. Ha van köztünk Klipa, önző vágy, akkor a vírusok eljutnak oda. Ha van helye köztünk a szentségnek, a jó hozzáállásnak egymás irányába, akkor egyetlen káros vírus sem kerülhet oda. Ez ellentétes a Természet Törvényével.

Ha jó kapcsolatok vannak a nők között a csoportban, az az egész világot érinti, mert egy nő a világ alapja. A jó jövő érdekében, a családjaink, a gyermekeink érdekében próbáljunk jól bánni egymással. Legyen úgy, ahogyan tanítjuk a gyermekeinket, amikor meggyőzzük őket, hogy ne veszekedjenek, ne verekedjenek, hanem együtt játszanak. Ez mindenkit befolyásol, és a férfiak is tőlünk függenek.

Azt akarjuk, hogy minden szív úgy érezzen mindenki mást, mint saját magát. Engedjük, hogy mindenki belépjen a szívünkbe, ez magában foglalhatja az egész világot. Akkor úgy érzhetjük, hogy a végtelen világában élünk.

A világ nehéz időszak előtt áll. A Teremtő a cél felé akar minket nyomni, és egyre erősebben nyom minket. Úgy tűnik számunkra, hogy minden körülöttünk történik; de valójában mindez bennünk van. Igyekezzünk a lehető legerősebb kapcsolatot tartani, és ez minden bizonnyal elősegíti, hogy gyorsan és egyszerűen haladjunk a cél felé. Minden rosszat és jót, amely feltárul előttünk, képesek vagyunk felhasználni a megfelelő fejlődéshez.

[272859]
Női Leckéből 20/10/24
Forrás: https://laitman.com/2020/10/the-future-of-the-world-depends-on-women/
67 queries in 0,139 seconds.