Egy segítő kéz nyúlik ki a sötétségből
Meg kell értenünk, mit jelent az adakozás élvezete. A teremtés célja az, hogy örömet okozzon a teremtményeknek, és hogy azok azt valóban élvezzék. A kérdés az, hogyan?
Nem értjük még, hogy a vágy, amit érzünk ma, idegem és egy távolságra van tőlünk. Az adakozás élvezete nem olyan öröm, mint bármely élvezet. Ez csak egy olyan elrendezésben lehetséges, amely mindannyiunknak előnyös.
Ha én élvezetet kapok, valójában még akkor is jól tudom magam érezni, amikor éppen rossz történik velem, azonban túlteszem magam rajta, ahogy a szülők feláldozzák magukat, a gyermekeikért, de ez még nem adakozás. Alig tudjuk elképzelni a vágyat, amely a spirituális világban képes felemelkedni. Ez csak valamilyen megközelítő példával lehet bemutatni, mint a fizikai ágak és a spirituális gyökerek viszonya.
Ezért nekünk el kell képzelnünk amennyire csak lehetséges mennyire különleges ez a koncepció, függetlenítve minden számunkra ismerős dologtól, és ez egyfajta pszichológiai forradalmat igényel. Az egész világunk fordítottját kell látni a tudatunkban, és akkor felfedezhetünk valami teljesen újat.
Ez egy hatalmas belső erőfeszítést igényel, és az előző környezetről való leválást, és a szándékot a pillanatnyi állapotunkból való megszabadulásra, a Vörös Tengerbe való fejesugrást, (Yam Sof – a Vég Tengere), fejvesztve, feladva mindent, amije van valakinek, teljesen lemeztelenedve, és minden ellenállás nélkül, elfogadva minden változást, lényegtelenül mi legyen az, ha az Felülről érkezik.
Ezen a módon kell felkészíteni magunkat az Aravai kongresszusra, és ha képesek vagyunk megtartani magunkat ezen a módon, ebben az állapotban, elérjük az áttörést – a sötétségen keresztül, a Vörös Tenger vizán át, és túljutva mindezen, lényegtelen mi tárul fel.
KN
