Baal HaSulam, Shamati 26-os cikkéből: “Az ember jövője, függ és összekötődik a hálával a múltért”: Írva van: “Az Úr magasan van, és aki az alacsonyabb szinten van, az láthatja Őt”, azaz, csak aki alacsonyan van, az fogja látni az Ő nagyságát. A Yakar (értékes) betűi, a Yakir (meg fogja ismerni) betűk. Ez azt jelenti, hogy abban a mértékben, amelyben egy dolog értékes az ember számára, annyira ő ismeri a dolognak a nagyságát, mert a dolgok fontossága szerint kapja a benyomást. A benyomás megadja a szívében megjelenő érzést, és amilyen mértékben felismeri a fontosságát, olyan mértékben születik meg benne az öröm”.
A mi alapvető minőségünk ellentétes a Teremtővel. Két vágy létezik: a megszerzési vágy, és az adakozási vágy, amelyek ellentétesek egymással, mert az egyiknek a teremtési alapelve a”létezés a létezésből”, és a másiké pedig a “létezés a semmiből”. Tehát, minél szerényebb valaki, annál inkább felismeri a Teremtő nagyságát.
Nagyon könnyű látni, hogy mi az ami értékes a megszerzési vágyunknak. Készen vagyunk arra, hogy meghajoljunk egy fontos személy előtt, értékeljünk egy fontos jelenséget, de csak akkor, ha az egónk fontosnak érzi ezt. Az ember egész életében keresi a stabilitást, a bizalmat, a támogatást ….
Azonban, ha valami külsődleges, a megszerzési vágyhoz képest, az az nem érzékelhető úgy mint egy fontos tényező, amely képes megadni a vágott örömöt, vagy olyan örömöt adna amivel valaki már rendelkezik; az olyan mintha nem lenne kapcsolatban a megszerzési vággyal. Akkor nekem meg kell teremtenem a dolog fontosságának megjelenését, mint egy új tudatosságot. Hogyan lehetséges ez?
A feltétel az, hogy “Az Úr magasan van, és aki alacsonyan van, az láthatja Őt”, és ez azt jelenti, hogy mi kell, hogy megváltozzunk.
Végül is, legalább megvan a megszerzési vágyunk. Szóval, ha folyamatosan dolgozunk, annak érdekében hogy igazoljuk az alantasságát, akkor ugyan abban a mértében képesek leszünk igazolni a szeretet erejének és az adakozásnak a nagyságát. Látjuk, hogy az egyik a másikból ered, “A Fény előnye a sötétségből ered” elve szerint.
Ezt csak a barátok közti kapcsolat által tudjuk meg tenni. A kapcsolat a külvilággal nem megfelelő erre, mert ott más szabványok vannak. A csoportban az ember erőfeszítést tehet azért, hogy egyszerűen lenullázza magát, amennyire csak lehetséges, még ha nem is a megfelelő szándékkal.
Ekkor látja, hogy ő sem jobb, mint a többiek. Éppen ellenkezőleg, felfedezi, hogy ő tulajdonságai még rosszabbak, mint a többiekké. A Reformáló Fény befolyásolja őt a csoporton keresztül, bár nem érti, de látja, hogy a barátai sikeresebbek, nagyobb erejük van a lenullázásra, és több erővel vesznek részt az órákon, a kapcsolatban, és a cél felé irányuló összetapadásban. Ezzel egyidejűleg, látja, hogy ő is képes ezt megtenni. Innen ered a fontosság érzése, mert kiderül, hogy a Teremtő, feltárja az ember felé a személyes hozzáállását.
Így időről időre, amikor az ember leméri magát a barátokhoz viszonyítva, megérti, hogy egyrészt ő alacsony, másrészt, hogy méltó valamire, amit egyáltalán nem érdemel meg. Látja, hogy a többi ember leszakadt a Felső Erőről, míg ő kiérdemelt Tőle egy különleges viszonyt. Ez felébreszti benne az “edények” kifejlődését. Egyre felelősebbnek érzi magát, azért amit ő kapott, és érzi már azt is, hogy felelős másokért is. Ez azért van, mert ez nem a saját erőfeszítésének köszönhető, és nem is az egyéni eredményeinek. Nem, a Teremtő felkérte őt, hogy végezze el ezt a különleges munkát, és mostantól kezdve ő a felelős a világ korrekciójáért.
Így kell látnia mindenkinek magát, hogy tőle függ a világ korrekciója. Mert amit ő korrigál, azt senki más nem képes korrigálni.
Tehát, a személy érzi, hogy alacsony, ugyanakkor megérti, hogy kapott egy nagyon fontos küldetést. Természetesen, a Teremtő csak azt várja, hogy az ember képes legyen teljesíteni a küldetését, és Ő készen áll őt segíteni minden lehetséges módon. Az embernek csak elő kell készítenie egy imát, azért hogy a Teremtő befejezze azt, amit ő elkezdett (“Az Úr beteljesíti számomra”).
Ez az előrehaladás. Amikor az ember a múltra tekint, megérti, hogy a Teremtő készítette el neki az út egészét. Egyedül nem képes tenni semmit, és nem várhat előre semmit, mert nem tudja, hogy hogyan kell, előrehaladjon. Éppen ellenkezőleg, mindent előre el volt elkészítve a száméra felülről.
Ekkor az ember nagy hálát érez azért, hogy a csoportban van, és hogy támogatják Felülről, és hálás az útmutatásért, amelyet eddig megkapott. Ezen az alapon, biztos lehet abban, hogy ha előre halad, minden alakalommal fel fogja ismerni a saját természete alacsonyrendűségét és az után pedig érezni fogja az „Úr nagyságát” és az ki fogja tölteni őt. Az üres büszkeség helyett, “felemeli a szívét a Teremtő útján”, és ez által fejlődik.
Ezért Baal HaSulam azt mondja, hogy “Az ember jövője függ, és összekötődik a hálával a múltért”, hálát kell adnia a természetéért, az útért, amit megtett, és a jelenlegi állapotáért. Látja, hogy nem ő választotta a természetét, a sorsát, nem ő tervezte az útját, és nem ő tervezte meg az állapotát, amiben van. Minden valóban Fentről érkezik, és ha továbbra is folytatja az előrehaladását, és legyőzni az egóját, akkor attól a ponttól kezdve, feldereng előtte egy csodálatos út a jövő felé.
2013.11.06, Baal HaSulam, Shamati 26-os cikkéből, “Az ember jövője függ és összekötődik a hálával a múltért”
ford: B S
lekt: FB,KN
forrás: He Elevated His Heart In The Ways Of The Creator
“ויגבה לבו בדרכי ה'”
