Dr. Michael Laitman

Felső Világ

Az Antiszemitizmus Elmélete, 1. Rész

Kibékíthetetlenség a zsidó népben

Riporter: Az emberi fejlődés során soha nem létezett olyan nemzet, amelyet nagyobb zaklatásnak vetettek volna alá, mint Izrael népét. Egyesek szerint ez irracionális. Az Ön publikációiból látom, hogy éppen ellenkezőleg, ez inkább racionális.

Dr. Michael Laitman: Megkérdőjelezhetetlenül racionális! Ez a természet törvénye.

Riporter: Mi ennek a gyűlöletnek a gyökere? Amennyire én látom, ez magában a Teremtésben rejlik.

Dr. Michael Laitman: Az embert egoistának lett teremtve, de kapott egy módszert az egoizmusának kijavítására. Ez megtalálható Izrael népében , azaz egy kis embercsoportban, amely az ókori Babilonban Ábrahám idején szerveződött, ahogy az le van írva a Tórában (Bibliában), és ​​Josephus Flavius római történet író által, valamint sok más zsidó és nem zsidó forrásokban.

A zsidók kezében van, a népek eggyesítésének, és az egoizmus föléemelkedésének módszere, amivel elérhető egy sokkal magasabb komforttal bíró, földi és ezzel párhuzamosan spirituális létezési szint. Ez azt jelenti, hogy az ember, még a fizikai élete során is elkezdheti érezni a létezésének következő szintjét, és feloldhatja a határokat a földi és a Felső világ között.

Mivel mindez bele van fogllatatva a módszertanunkba, a Kabbala bölcsességébe, a zsidók megpróbálták alkalmazni ezt, különösen miután elhagyták Egyiptomot az első és a második templom idején.

Ez egy állandó küzdelemben zajlott le köztük. Végül is voltak olyan csoportok, az emberek között, akik támogatták a kapcsolat ezen módszerének alkalmazását, és a spirituális szint elérését, a Felső világok érzékelését, és voltak olyan csoportok, akik úgy gondolták, hogy ez lehetetle, nem szükséges, mert ahogy ők tanították: vannak más lehetőségek is a kényelmes létezéshez.

Így Izrael népében, mindíg meg volt  avélemények óriási különbsége, melyek egészen a polgárháborúkig el tudták öket juttatni. Ez a második templom ideje alatt a teljes száműzetéséig folytatódott. Ezért nem volt szükség antiszemitizmusra a világ népei felöl, akik nem szerették a zsidókat. A keresztény és muzulmán vallás megjelenése előtt gyakorlatilag nem létezett antiszemitizmus.

Riporter: Tehát a gyűlölet, a zsidó népen belül jelent meg?

Dr. Michael laitman: Igen, sok különféle feszültség volt az emberekben.

Riporter: Például a Római Birodalom idején az embereket szadduceusokra és farizeusokra osztódtak. Aztán a makabeus háború nem a görögök ellen folyt hanem a hellenizmust elfogadó zsidókkal.

Dr. Michael Laitman: Még az Első Templom idején is, nagy embercsoportok formálódtak, akik kibékíthetetlenül szemben áltak egymással.

Riporter: Ráadásul, nem az egyiptomiak akadályozták meg a zsidókat az Egyiptomból való kivonulásban, hanem egy zsidó réteg, amelyet úgyneveztek „kevert sokaság”. ( Erev Rav).


Dr. Michael Laitman: Azt kell mondanom, hogy noha a keresztes hadjáratban, vagy a középkori Európában voltak pogromok és a zsidó üldözések, az őket körülvevő népek által, ezeknek a forrása, mindíg az egyást gyülőlő zsidó csoportokból, magukból származott. 

Mindezeknek az alapjai spirituális elvek. A zsidó nép között vannak olyanok, akik úgy vélik, hogy a zsidóknak be kell tölteniük spirituális feladatukat, azaz fel kell tárniuk a Teremtőt ebben a világban, önmaguk és más népek számára. Vannak olyanok, akik azt mondják: „Nem, mi nem tudunk úgy létezni, mint mások, a vallásunk biztosítja, a kitöltésünket, egy normál mindennapi szinten” Ez történik ma.

Riporter: Tehát a vita az Isteni kiválasztottságon folyik? Tehát nekem elég teljesítenem, külsőleg parancsolatokat és ez által megteremtem a jövőbeni békét és a hatalmat minden ember felett, vagy pedig nekem az egyesülés módszerét el kell hintnem a világban valamennyi ember számára elérhető módon?

Dr. Michael Laitman: S ezzel mintha szolgálnánk őket Fénnyé válunka  többi nemzet számára. Tény, ez egy hatalmas munka, hogy törödjünk az egeész világ kijavításával. 

Forrás: https://laitman.com/2020/05/theory-of-anti-semitism-part-1/

[264359]

08 jún 2020

Ne az életed változtasd meg, hanem az ahhoz való hozzáállásod

Kérdés: Hogyan tükrözi az ember mindennapi élete azt, amikor megismeri a teremtés programját és a felső erő partnerévé válik?

Válasz: Egy ilyen ember elkezd két dimenzióban élni egyszerre. A teste itt, ebben a világban, az értelme a felső világban. Fölemeli a fejét a felhők felé és képes látni a a teljes világot, annak egyik végétől a másikig. Látja a teremtés teljes folyamatát, hogy az min megy keresztül és látja a folyamatnak a végét, amikor megérti, hogy minden mögött egyetlen erő cselekszik a természetben, és ezt Teremtőnek hívjuk.

Kérdés: Hogyan befolyásolja ez a mindennapi életét?

Válasz: Ez az összes döntését befolyásolja, a hozzáállását más emberek felé és ezen felül ő önmagát a legboldogabbnak érzi, mivel a végtelen természethez tartozik. Nincs olyan érzése, hogy az élete hamarosan véget ér, mivel ő már az élet és a halál fölött létezik.

Kérdés: Hogyan viszonyul a különböző eseményekhez az életében?

Válasz: Ő maga határozza meg ezeket az eseményeket és ezért jónak érzi azokat. Hogyha még nem tárult fel számára minden, akkor ebből képes tanulni. Ugyanakkor az alapelv az, hogy mindennek világossá kell válni számára egészen az elejétől, a kezdetétől annak a végéig és ezért nem lesz semmi, amit majd hozzáadhat. Egy ilyen állapotot hívunk úgy, hogy a felső erővel való összetapadás.

Kérdés: Hogyan viszonyuljon az ember azokhoz az eseményekhez, amelyekkel még nem ért teljesen egyet?

Válasz: Meg kell próbálnia minden alkalommal fölé emelkedni az állapotainak és egyetérteni azokkal. Azért, hogy ezeket az állapotokat az saját és a kölcsönös fejlődésünknek az előnyére fordítsa.

Kérdés: Ez az ember érezheti magát bűnösnek?

Válasz: Hogyha az ember élvezni kívánja (akarja) az összes ilyen eseményt, de ezt még nem tudja megtenni, akkor ez azt mutatja, hogy még nem korrigált. Ugyanis, ezeken keresztül ő megérti, hogy mi hiányzik neki annak érdekében, hogy egyetértsen a felső erővel és élvezze annak irányítását. Ha ő a korrekció útján van, a helyes úton, ő az abszolút jóság világában érzi magát. Nem érez semmi fajta ellentmondást közte és a felső erő között, mivel teljes összetapadásban van vele.

Kérdés: Akkor hogyan kell az életem minden egyes pillanatára úgy tekintenem, hogy minden egy megfelelő módon történik?

Válasz: Nem szabad megpróbálni megváltoztatni az életedet, hanem az afelé irányuló attitűdödet kell megváltoztatni.Végül is, ez az, ahogy stabilizáljuk a kapcsolatunkat a felső erővel, megértjük, hogy csak ő irányítja az életet és ez az abszolút kedvesség formájában tárul fel számunkra. Ebben az esetben elérjük az összetapadást a Teremtővel, ami a végső célja a fejlődésünknek… És akkor majd meglátjuk, hogy mi történik ezután.

Kab.tv:  “Az új élet” 7/25/17

04 dec 2017

Ez Ádám szintje

laitman_435

Kérdés:

Hogyan segít az emberiségen az, hogy minden ember az élet értelmére gondol?

Válasz:

Az élet értelmére irányuló gondolat egy vágyat fejez ki, amely nélkül egyébként nem tudnánk előre haladni. Tehát, mindenféle problémákat és bajokat szenvedünk el, de mindez először azért van, hogy megpróbáljuk hatalmas ügyeskedéssel kikerülni a problémákat. Ez az állati megoldás. Ha szenvedünk, akkor menekülünk a szenvedés elöl, jön egy csapás és menekülünk. Aztán jön a másik csapás és újra menekülünk. Ezért valóban néhány csapást kapunk, hogy feltegyük a kérdést, hogy: Mi az értelme ennek az egésznek?

Az összes csapásnak ez az egyetlen értelme, hogy mi keressük a forrását mindennek. Majd aztán a problémák és a csapások összeadódnak és bölcsességé válnak, hogy fel tudjuk tenni a kérdést:

Kitől jönnek ezek és miért?

És valójában a „Miért jönnek ezek”-nél fontosabb lesz, hogy „Kitől jönnek ezek, és mi a megoldás ezekre.”  A megoldás az az, hogy ne szenvedjünk el csapásokat és nem az, hogy egyre ügyesebben próbáljunk elillanni előlük. Így fedezzük fel a Felső Erőt, és ez a felfedezés felemel bennünket majd a beszélő szintre.

A beszélő vagy emberi szint, az egy szint, ahol mindannyian össze vagyunk kapcsolódva egymással. Ilyen módon egy testet formálunk meg a vágyainkból, egy spirituális testet, egy általános vágyat, és ezen belül felfedezzük a vitalitást, az életet, amelyet a Felső Erő, ezen a kapcsolaton belül jelenít meg.

Tehát én itt és most a hús testemben élek. Ebben egy bizonyos fajta vitalitás jelenik meg az állati szinten, ehhez hasonló dolog történik meg az, hogy ha összekapcsolódunk. Akkor ezzel létrehozunk egy spirituális testet. A test valójában egy kölcsönös vágyat jelent, amelyben megjelenik egy erő, áramlani kezd, és ezt az erőt Teremtőnek fogjuk nevezni.

Hasonlóan, a pillanatnyilag a szintünkön megnyilvánuló életerőhöz, ami az állati szinten van, elérhetem, a beszélő szinten megnyilvánuló erőt, hogyha megfelelően kapcsolódok másokkal. Ez által felfedezem egy új szintjét az életnek. Tehát a mi világunkban valóban, az ásványi, növényi és állati szinteken belül ez érhető el, és nyilvánvalóan az egész állati létezésnek az az értelme, hogy fenntartsuk a testet.

Azonban ha összekapcsolódunk, akkor ez által egy spirituális testet hozunk létre, és akkor ez az erő, ez a vitalitás, ez az, amit fel kell fedeznünk, és akkor ezen a szinten mi valóban felfedezzük az emberi szintet. Miért nevezzük ezt emberi szintnek? Mert amikor összekapcsoljuk a vágyainkat, ezt egy olyan módon tesszük meg, hogy valóban hasonlóvá is váljunk ahhoz az erőhöz, ami megnyilvánul ezen a szinten. Az Ádám szó héberül a dome szóból, a hasonló szóból származik. Tehát a mi vágyunk hasonlóvá válik a fényhez, az edényünk és a fény egyre közelebb kerül egymáshoz, és ez Ádámnak a szintje.

Részlet a 2016. 03. 14. reggeli leckéből

KA

14 Már 2016

A privát leckék nem fognak segíteni

thumbs_laitman_561

Kérdés: Ad ön magán leckéket?

Michael Laitman válasza: Nem adok magánleckéket senkinek, mert az haszontalan.

Az embernek egy csoporttal együtt kell tanulnia, csak a barátainkkal való kapcsolatban hozzuk létre az erők azon rendszerét, amelyben elkezdjük érezni, és felfedezni a Felső Világot.

Tehát nincs semmi ok arra, hogy egyedül tanuljunk. A tanulás csak más emberrel együtt történhet. Legalább tíz embernek kell összegyűlnie. Ha megfelelő a kapcsolat közöttük, akkor kezdik el érezni a Felső Világot.

Kérdés: Önt mégis személyesen tanította a tanára. Mi változott manapság?

Michael Laitman válasza: Én egy sajátos program szerint tanultam, a történelemben vannak ilyen esetek. Később nem volt könnyű elmozdulnom a személyes tanulásból a csoportban való tanulásba. Meg kellett értenem, hogy mi is volt annak az oka, hogy nem csoportban tanultam, és miért kellet legtöbbször személyes leckéket vennem tanáromtól.

Ma azonban a magán leckéken való eredményes részvétel már nem lehetséges; egy olyan történelmi korba léptünk be, amelyben az egész emberiségnek fel kell emelkedni a Felső Világba. Így a személyes tanulás már nem vezet eredményre.

Az orosz nyelvű Kabbala leckéből 2015. szeptember 27.

KA

07 dec 2015

77 queries in 0,157 seconds.