Dr. Michael Laitman

hasonlóság

Megízlelni az összes világot

Mi vágyak vagyunk, cselekedetek, és van egy erő, amely teremtett és befolyásol bennünket. (“Az Egyetlen Cselekvő.”) Mi ennek a következményei vagyunk, Az megtapasztalt érzéseink és tulajdonságaink azokkal azonosak, amelyeket ez az erő teremtett meg és tölt ki.  

Mi még csak az a végterméke sem vagyunk a folyamatnak, amely érezheti ezt az erőt, és a közvetlen hatását, mind a négy állomásában a vágy fejlődésének. Még mindig távol vagyunk, ettől a teljes feltárulástól. Azonban soha nem tudunk egy lépéssel túllépni az érzékeink kötelékein, mivel mi egy vágy vagyunk, és csak azt ismerhetjük, ami ezen belül található, és kibomlik a számunkra.

Ezért, nem ismerhetjük a dolgok lényegét, nem csak spirituális értelemben, hanem még fizikailag sem, legyen az például, elektromosság, vagy a kenyér, víz, vagy a felső Partzuf, vagy a spirituális Fény. Ezek mindegyike csupán azon az érzékelésen belül ismerhető meg, amelyet a vágyon belül megtapasztalhatok. Ez egy olyan hatásból származik, amely felemelte és kitöltötte a vágyamat: és ezt, egy valamilyen tulajdonságokat képviselő erő, bizonyos akciójának eredményeképpen érzem.

Ez azt jelenti, hogy én magam is, egy bizonyos következmény vagyok, erőknek egy bizonyos kombinációjának a következménye, amelyekről semmit nem tudok. Mindez azelőtt létezett, hogy engem megteremtett volna, és ismeretlen a számomra. Csak azt tudom. hogy már létezem, és valamilyen módon érzékelem önmagam, mint egy ásványi alapú test, amely teret tölt ki az univerzumban.  

Mindazonáltal, mindezek pusztán az én, saját magam általi megtapasztalásomban léteznek, a Teremtő által, számomra adott minőségeknek megfelelően. Azonban ki vagyok, valójában? Lehetséges, hogy van valamilyen egyéb formám is azon kívül, amit látok éppen most? Nem tudom, és soha nem is fogom megtudni. Én egy élvezetekre irányuló vágy vagyok, amely ezen a módon érzékeli magát, és csak az anyagot, illetve azokat a formákat vagyok képes érzékelni, amelyek ebben az anyagba vannak bezárva, hogy azt megtapasztalják, mint élvezetet, vagy fájdalmat.

Az absztrakt formákat, és az eszenciákat (lényegeket) nem érhetjük fel, és nem kell sanyargatnunk magunkat ezért, mert ezek nem is manifesztálódnak, jelennek meg az anyagban. Még a hozzánk legközelebb álló dolgok eszenciáját, lényegét sem ismerhetjük. Mi is az a kenyér, vagy cukor például? Csak azt tudjuk, milyen ízűek. Lenyelem, az erőt, amely most úgy néz ki, mint egy darab kenyér a számomra, és képvisel egy bizonyos mennyiségű dolgot a számomra, amely egy bizonyos érzetet kelt bennem. Ez az erő, kitölt egy üres területet bennem, és én azt hiszem, ez valódi anyag, mivel az anyag is egy vágy, amely beteljesedést szerez meg.  

Hasonló módon, később, mi felfedezzük a spirituális valóságot, az megfelelő „ízeivel” amely nevet ad ezeknek. A Teremtőt, a cselekedetei által fogjuk fel, és kezdjük el érezni az ízeit a Sefirotoknak és a Partzufoknak: a Zeir Anpin egy íz, miközben a Malchut egy másik. Így, fokozatosan elérjük az összes ízt, ameddig megtudjuk, hogy a teremtő mennyire „ízletes.” A Végtelen Fény ízének ismerete azt jelenti, hogy azt, az adakozás érdekében szereztük meg, hogy élvezzük a hozzá kapcsolódást, a kitöltést és a szeretetet.

KN

09 feb 2011

Hogyan válhatunk spirituális szupermenné?

Kérdés:

Ahelyett, hogy szupererősnek érezném magamat, napról napra egyre gyengébbnek érzem magam. Hogy válhatok spirituális szupermenné, akik az Egója fölé emelkedik?

Válaszom:

Először is mindent a tényekre kell alapoznunk. Nincs oka annak, hogy megijedjünk a tényektől, mivel minden a Teremtőtől érkezik hozzánk, aki a folyamatot olyan módon mutatja be nekünk, hogy abból tanulhassunk.

A Felső Fény a Resimónkat befolyásolja, azokon belül azokat a képeket megteremtve melyek megjelennek előttünk. Ő információs adatokat (Resimó) vesz tőlünk, azokat belső képernyőnkre vetíti, és ezáltal mi úgy érzékeljük magunkat mintha egy bizonyos állapotban, helyzetben lennénk.

Mindezen állapotoknak meg kell történniük az út mentén. Akkor mi a probléma? Az a tény, hogy én néha rosszul érzem magam, néha meg jól, látszólag semmilyen erővel nem rendelkezve magam által. Végül is engem a Fény irányít.

Most én megkapom annak magyarázatát, hogy a Fény hogyan befolyásol engem. De ki vagyok én? Én csak megfigyelem ezt a munkát. Ezért hívjuk azt a Teremtő munkájának. Mi arra oldalról tekintünk, és ezt arra kell felhasználjuk hogy megtanuljuk mi is történik.

Kellemetlen-e az az érzés, hogy Ő működtet engem? Mi van ha rátekintek barátomra aki hirtelen elsírja magát, vagy éppen boldog, néha alszik, és néha elsiet valahová, mindez normális lenne, mivel én akkor a Fény cselekedeteit valaki máson figyelném meg. De nekem az nem tetszik, hogy mindezt magamon megtörténve figyeljem meg.

Egy részről ez így helyes. Másrészről ha elkezdjük magunak azonosítani ezekkel a cselekedetekkel, a Teremtővel, és ha mi arra vágyunk, hogy igazoljuk Őt, akkor nem törődünk majd azzal, hogy mi is történik velünk. Mi Azzal azonosítjuk majd magunkat, aki minket működtet, és mi csak úgy érzékeljük magunkat, mint az alapanyagot, melyen Neki dolgoznia kell.

Képesek vagyunk-e leválasztani magunkat erről az alapanyagról? Képesek vagyunk-e azt mondani: “Ez egyátalán nem én vagyok, hogyha én mozdulok, valamit teszek, valamit gondolok, vagy valamire vágyom, akkor az nem én vagyok. Én a Teremtővel azonosítom magamat, aki azt tesz amit akar ezzel az alapanyaggal” Ez az amikor már valóban képesek vagyunk magunkat oldalról, kívülről szemlélni.

Most jön egy másik kérdés: Képes vagyok-e megkérni a Teremtőt, hogy célirányos cselekedeteket hajtson végre rajtam? Lehetséges, hogy ez megtörténjen, szóval próbáljuk meg. Milyen cselekedetek legyenek ezek? És minek az érdekében? Mit fog Ő meghallani? Mit akar Ő majd elvégezni? Nem akarok valami hiábavalót kérni Tőle. Hogyha én már elértem azt az állapotot, ahol képes vagyok vele együttműködni a testem ellenében, ahogy azt Mózes tette a Fáraó ellenében a Teremtő segítségével, akkor hadd kérjek már valami valóságosat. Ez az amikor a személy elkezdi ezt a teljes folyamatot.

hzs

26 nov 2010

69 queries in 0,167 seconds.