Dr. Michael Laitman

igazolni a Teremtőt

Az ismeretlen erők kegyelmében

293

Látnunk kell, hogy korporális életünk minden nappal jobban és jobban spirituális állapotunk függvénye lesz. Tapasztaljuk, hogy az emberiség napról napra merül bele az egyre súlyosbodó globális problémák mocsarába, miközben fokozódik a félreértések intenzitása, a zavarodottság, és a jövővel kapcsolatos bizonytalanság.

A Teremtő azt akarja, hogy érezzük: számunkra ismeretlen erőktől függ a sorsunk. Minden általunk felépített rendszer, amelytől nagyobb erőt, biztonságot és magabiztosságot reméltünk, a pusztulás martalékává válik. Az egyén minden nappal veszít magabiztosságából, és tanácstalan azzal kapcsolatban, hogy mit hoz a holnap, és ebből kifolyólag azt sem tudja, hogyan építse fel jövőjét.

A biztonság ilyesfajta hiánya megtöri az embereket, mert lehetetlenné válik, hogy bármilyen tervet eszeljenek ki a mával, vagy holnappal kapcsolatban. Nem fogjuk tudni, miként éljünk, milyen cselekedeteket hajtsunk végre. Az emberiség minden kilátását és jövőbe vetett hitét elveszíti, és úgy érzi magát, mint az elhagyott kisgyerek, aki magában áll és bömböl – nem tudja, hova tűntek a szülei, és merre menjen.

További probléma, hogy mivel az egoizmus lába alól kihúzzák a talajt, bármibe megpróbál belekapaszkodni, és elkezd bűnbakokat keresni. Ha megtalálom, kit tehetek felelőssé minden rosszért, akkor máris van egy célom, és egy stabil pontom, ami nem engedi meg, hogy menny és föld között lógjak a levegőben.

Ez a forgatókönyv nagy veszélyeket hordoz magában. Éppen ezért, mindenképp szükséges megmutatni az emberiségnek, hogy nincs választási lehetősége, csakis a kapcsolat hozhatja el számára a megoldást.

A Nemzetközi Kabbala Kongresszus 21/09/25 , „Belépés az Ibur állapotba - az új világ feltárása”, 1. lecke
https://laitman.com/2021/10/at-the-mercy-of-unknown-forces/?fbclid=IwAR0awX5S1FHTYS9DJBcPj7KAr7NXdKohjp9gPBYZZiVXHQhjKbv-h6TKmz4#gsc.tab=0

06 okt 2021

A közös lélek darabjainak összegyűjtése

117

Kérdés: A Zohár a következőket írja: „Milyen jó és milyen kellemes, amikor a testvérek együtt lakoznak.” Ez a barátságról szól. Amikor egy körben ülnek, nincs köztük elkülönülés.

Először, háborúzó feleknek tűnnek, akik meg akarják ölni egymást, aztán ismét visszatérnek a testvéri szeretethez. Így beszél róluk a Teremtő: „Milyen jó és milyen kellemes, amikor a testvérek együtt lakoznak.” De ennél többről is van szó: a barátok megszólalásait maga a Teremtő is figyelemmel kíséri, jókedvre derül, és örömét leli a közösségben.

Hogyan fordulhat elő, hogy emberek, akik készek kioltani egymás életét, mégis összejönnek és felbukkan a körükben a testvéri szeretet?

Válasz: Ez valóban elképesztő, és az az oka, hogy egyetlen lélekből származunk. A rendszer egyetlen közös vágyként, egy organizmusként lett megteremtve. S szándékosan tört szét apró darabokra. 

Hasonló a jelenség ahhoz, mint amikor összerakunk egy Lego-építményt. Először elkészül a teljes kép, azután egy speciális vágómasina darabokra hasítja, így a gyerekek megtanulhatják, hogyan építsék meg az eredeti egészet az összetevőkből.

Közös lelkünket is valahogy így teremtették meg. Mivel igen parányi részekre tört össze, ezért meg kell, hogy találjuk a kapcsolódást egymás között, és ennek az összeillesztésnek a segítségével juthatunk el oda, hogy az összes egyedi lélekből megalkotjuk a nagy képet, az egyetlen lelket.

Ennek az egy léleknek Ádám a neve, ami a héber ’Adome’ (hasonló) szóból származik, mivel ez a lélek hasonlít a Teremtőhöz. Amilyen mértékben közelítünk egymáshoz, hogy megépítsük a nagy képet, annyira válunk Ádámmá, emberré.

Az emberi részünk nem az állati szinten lévő testünk, nem is az eredeti állati természetű hajlamaink, hanem az a mérték, amennyire hasonlóak vagyunk a Teremtőhöz.

[276815]

KabTV “A Zohár Könyvének ereje” #3

Forrás: Collecting The Pieces Of The Common Soul | Laitman.com

27 Sze 2021

Miért nem jutunk megegyezésre a Teremtővel?

560

Kérdés: Mi az oka, hogy nem tudunk egyezségre jutni a Teremtővel?

Válasz: Attól függ, milyen témában törekszel a megegyezésre. Arra ne számíts, hogy szívességeket és engedményeket tesz neked. Mindannyian a kölcsönkapcsolatok igen merev rendszerében foglaltatunk benne. Ebben a rendszerben nem hangozhat el bármilyen odafordulás, mint például: „Miért járatod a bolondját velem? Miért bánsz velem ilyen mostohán ennyi ideje? Nézd, mennyit szenvedek!” Mindez nem segít. Látható, hogy az emberiség mennyi ideje próbálkozik könyörgésekkel, és áldozatok felajánlásával. Mintha bármilyen áldozatot várna el tőlünk a Teremtő. Ezek nem fognak eredményt hozni. 

Az összes egoista vágy kölcsönkapcsolata olyan teljes és tökéletes rendszert alkot, amely végül altruista kapcsolati hálózatot hív életre. Amennyire csak képesek vagyunk rá, meg kell ismerkednünk ezzel a rendszerrel, hogy megértsük, és képesek legyünk benne létezni és feltárni, még a földi életünk során.

[242304]
KabTV “Kabbala Alapjai” 18/11/25
Forrás: Why Can’t We Reach An Agreement With The Creator? | Laitman.com

18 Már 2021

Újévi csoda a küszöbön

631.5

Hozzászólás: Csodát akarok! Tényleg akarok egy csodát. A jobb időkben új év előtt mindig jellemző volt, hogy mindenki várt valamilyen csodaszámba menő dolgot, amit az új esztendő hoz. Nem csak a gyerekek csinálják, de a felnőttkor sajátja is, hogy csodavárásban vagyunk. Manapság is várjuk a csodát, miszerint minden megváltozik, új, jobb és kedvezőbb világot hoz a holnap. Csak nézzen a világra! Mindenki erre a csodára vár!

Dr. Michael Laitman válasza: Ha a világ csodát vár, akkor még mindig nem nőtt ki a gyerekkorból. Milyen csoda fordulhat elő? Csak az, amit mi hozunk létre.

Kérdés: Vagyis Ön hisz a csodákban?

Válasz: Azokban, amiket mi magunk csinálunk, ha ténylegesen megcsináljuk. Az egész életem ennek bizonysága. Semmi értelme csodára számítani. Abból semmi jó nem származik.

Minden jobbra fordul, ha teszünk érte. Ha elszalasztjuk a cselekvést, rosszabb lesz a helyzet, mint most.

Kérdés: Ennyire gyakorlatiasan áll az élethez?

Válasz: Teljes mértékben.

Hozzászólás: Beköszöntött az új év, és mindenki arra számít, hogy a dolgok visszatérnek a régi medrükbe. Az emberek várják a csodát, ami elhozza a pozitív változást. Látja, ez még mindig ott él az emberben.

Azt állítja, hogy nem hisz a csodákban. Abban a csodában hisz, amit mi végzünk el.

Dr. Michael Laitman válasza: Igen. Amikor világos számomra, hogy mire számítok, és mit kell tennem azért, hogy ez bekövetkezzen, mindent megteszek, amit csak tudok. Ha ez csak részben is sikerrel jár, már csodáról beszélhetünk.

Kérdés: Akkor mondja meg nekem, hogy milyen csodát művelhet az ember saját két kezével, ami tényleg jobb jövőt hoz, és diadalmas útra téríti az emberiséget?

Válasz: Ehhez az embernek magát kell megváltoztatnia, mert semmi más felett nincs kontrollja. Tényleg képes megváltoztatni magát az ember, ha tudja hogy a természetének megfelelőek a cselekedetei. Ha eze a módon halad előre, akkor képes lesz magát megújítani. 

Kérdés: Csodaszámba megy, ha ráébred az ember, hogy természete egoista, hogy természete magában hordozza a gonosz hajlamot? Ez már a csoda kezdetének számít?

Válasz: Enélkül nem következhet be pozitív változás. Ezt az igazságot mindenkinek tudnia kell.

Kérdés: Ha az ember nem kezd el odafigyelni magára, nem vág bele az önkorrekció folyamatába, akkor ne is várjon semmilyen csodát. Ezt állítja?

Válasz: Így igaz. A csodák megbízhatatlanok. Valójában nem is léteznek.

[276466]
KabTV “Hírek Dr. Michael Laitman-nal” 20/12/28
Forrás: New Year’s Miracle On The Doorstep | Laitman.com

16 Már 2021

Hogyan lehet a Teremtést tökéletessé tenni?

610.2

A Teremtőnek van egy nagy problémája – Ő tökéletes. Hogyan hozhat létre valamit önmagán kívül, ami szintén tökéletes? Sőt, ha tökéletes, akkor hogyan lehet más, mint Ő? És ha van valami, és annak feltétlenül hasonlítania kell a Teremtőre, akkor mi van az Ő tökéletességével? Ez egy dilemmát vet fel.

A mi szempontunkból úgy tűnik, hogy a Teremtő lényege felfoghatatlan, de akkor mi történik általánosságban? Mihez kezdjen a Teremtéssel?

Kiderült az, hogy ahhoz, hogy a Teremtés tökéletes legyen, a Teremtővel ellentéteset kell létrehozni, hogy ez az ellentét az Ő hasonlatosságában valósuljon meg. Bár kezdetben a Teremtés ellentétes, azaz abszolút tökéletlen, átalakulása következtében hasonlóvá válik a Teremtőhöz.

A teremtésnek át kell vennie a Teremtőtől a tökéletességét, és be kell öltöznie abba. Akkor mindkettőjük egyenlő lesz a külső kifejeződésben, és ez elvezeti őket a teljes összetapadáshoz, hasonlósághoz, a teljes szeretethez és viszonossághoz.

De a Teremtés belsejében még mindig marad egy pont, amely teljesen ellentétes a Teremtővel, vagyis azt a vágyat jelenti, hogy csak önmagának szerezzen örömet, önmagáról gondolkodjon és önmagára vigyázzon. Így a Teremtés különbözni fog a Teremtőtől.

Ezért a Teremtő tökéletessége az Adakozás és a Szeretet-természetében rejlik. A Teremtés tökéletessége akkor nyilvánul meg, amikor hasonlóvá válik az ember Teremtőhöz.

[275736]
KabTV “Kabbala – Az élet tudománya” 18/03/01
forrás: https://laitman.com/2021/01/how-to-make-creation-perfect/

11 feb 2021

Mindenki csak a maga igazát látja

261

Hozzászólás: Azt mondják, hogy a hazugságok képezik a Teremtés alapját, ezek töltik ki a megszerzési vágyunkat.

Dr. Michael Laitman válasza: Hogyne. Ha a saját boldogságomra gondolok, akkor csak egyetlen cél lebeg előttem. Nem érdekel, hogy igaz vagy hamis a dolog, csak az számít, hogy jól érezzem magam. Ez egy teljesen sajátos irányulás, hozzáállás. Ebben az állapotban mindenkit lefoglal a maga igazsága, és úgy tűnik, mindenkinek igaza van.

Ha megpróbáljuk kitalálni, hogy az egyes embernek mi a fontos, látni fogjuk, hogy mindenkinek valami más van a fejében.

Komment: Így igaz, néhányaknak a szabadság fontosabb, másoknak pedig az egyenlőség. Ebből alakul ki a bal- és a jobb oldal.

Dr. Michael Laitman válasza: Ami a leglényegesebb, hogy ez a két oldal nem érti meg egymást. Nem fogják fel, hogy létezik valami közös bennük. Nem akarnak eljutni oda, hogy közös metszésponttal rendelkeznek.

Kérdés: Mit mond erről a Kabbala? Van valami középen?

Válasz: Ott helyezkedik el a Felső Erő.

[276920]
KabTV “Spirituális Állapotok” 19/04/22
Forrás: Each With His Own Truth | Laitman.com

22 jan 2021

Hol jelennek meg a spirituális érzések?

Kérdés: Hogyan függ össze a külső kommunikáció és a köztünk való kapcsolati kísérletek, a belső spirituális érzékeléseim potenciális fejlődésével?

Válasz: A spirituális érzéseid egyedül és kizárólag a másokkal való kapcsolatod során tárulnak fel, és nem önmagadban.


Hol van a Teremtő? Hol van a közös spirituális mező? Közöttünk van, és nem valamelyikünkben! Ha nagyon jól megjegyzed ezt, nem fogsz hibázni.

[241074]
KabTV “Kabbala Alapjai” 18/11/11
Forrás: https://laitman.com/2020/12/where-do-spiritual-feelings-appear/

11 jan 2021

Mi békítheti össze egymással a jobb- és baloldalt?

273.02

Kérdés: A világ két azonos méretű táborra szakadt, jobb- és baloldalra. Hogy értelmezi ezt?

Válasz: Ez azt jelenti, hogy az emberek az égvilágon semmit nem tanulnak. Ugyanúgy maradnak, ahogy megszülettek, amilyen szellemben felnevelték őket. Természetüknél fogva kezdetben, amikor megszületnek, vagy ide, vagy oda tartoznak, és ezt nem lehet megváltoztatni.

Kérdés: Tehát vagy a bal, vagy a jobb oldal felé húznak?

Válasz: Igen. Az ember már a szülőszobán állást foglal, rögtön, ahogy megszületett.

Kérdés: Vagyis már gyerekkorban is beazonosítható, hogy melyik szekértáborhoz fog tartozni?

Válasz: Tulajdonképpen igen.

Kérdés: Azaz nem tanul semmit élete során, csupán ezt a meggyőződést követi.

Így lett megteremtve, képtelen a változásra. Ebbe az irányba fog elmenni. Tévedésből elhajolhat erre vagy arra, de aztán mindig visszatér oda, ahová tartozik.

Kérdés: Ha ez így van, mi a teendő? Mindebben azt lássuk meg, hogy nincs egyetlen, az egység kialakulását segítő gondolat?

Válasz: Ez biztosan így van, nincsen egyetlen, egységesülést kialakító gondolat. Az is látható, hogy az emberiség úgy lett megteremtve, hogy azonos arányban húznak az egyik, illetve a másik oldal felé. Azt a természetet követi az ember, amely szellemében eredetileg megszületett. 

Hozzászólás: Mindenki állandóan az igazság nevében beszél. Mindkét oldalon.

Dr. Michael Laitman válasza: Hogyne, és ilyenkor őszintén nyilvánulnak meg, nem beszélnek mellé. Valóban úgy gondolják, hogy náluk van az igazság., 

Kérdés: Természetéből kiindulva állítja az adott ember, hogy az ő szava az igazság? Egy másik pedig saját természete nyomán állítja ugyanezt, igaz? Tehát az egyiknek le kell nyomnia a másikat?

Válasz: Folyamatosan ez történik.

Hozzászólás: Így folyt ez mindaddig, amíg ki nem egyenlítődött a küzdelem. Régebben vagy több jobboldali, vagy számosabb baloldali volt. Korábban valahogy több balos, aztán több jobbos mutatkozott, és ilyen módon hadakoztak egymással. De mára egyszer csak megtörtént, hogy a két tábor azonos számú szimpatizánst számlál.

Dr. Michael Laitman válasza: Elértünk mára egy állapotot, ahol tisztán látható, hogy mindez valami féle szabályt követ.

Kérdés: Ki teszi meg az első lépést a békülés irányába?

Válasz: Senki. Sem az egyik, sem a másik oldal.

Kérdés: Akkor hogy fog bekövetkezni a békülés?

Válasz: Az kell, hogy a különféle szenvedések miatt az emberek egyre inkább érezzék a közeledés szükségét, és megértsék, milyen együttélési módra képesek. Hogyan tud valaki országot építeni, ha annak az országnak a fele, éppen a fele, ellene van?! 

Hozzászólás: Nem értem. Te vagy az ország egyik felének elnöke. A másik fél pedig azon mesterkedik, hogy a következő adandó alkalommal hogy buktasson meg. De nem lehet, hogy mindig ez legyen a forgatókönyv. Kell, hogy egy ponton valaki így kiáltson fel: „Valahogy hozzunk létre egységet!” 

Dr. Michael Laitman válasza: Maga az állapot az, ami tényleg elképesztő, és nem a többség, kisebbség, és más hasonló fogalmak. A politikai közgazdaságtan mindig ezt a jelenséget tanulmányozta.

Kérdés: Azt akarja mondani, hogy nincs igazság azok között, akik vagy jobb, vagy baloldaliként jöttek erre a világra?

Válasz: Természetesen, egyik fél sem birtokolja az igazságot. Az igazság csak akkor létezhet, ha a két oldal középen találkozik.

S akkor, ha összefognak, hogy rátaláljanak az igazságra, ebben az összefogásban fognak ráismerni a Teremtőre. Azaz arra a magasabb szintű gyökérre, ahonnan mindkét szélsőséges állapot leereszkedett. Ott fogják megtalálni. S ebben találják majd meg az igaz és felemelő kapcsolatot egymással.

[274701]
KabTV “Hírek Dr. Michael Laitman-nal” 20/11/09
Forrás: What Can Reconcile The Right And The Left? | Laitman.com

03 jan 2021

Fény és sötétség között

503.02

Kérdés: Tegyük fel, hogy sem fejben, sem a szívemben nem vagyok képes igazolni a Teremtőt. Tekinthető ez ennek ellenére a tudatosság egy állapotának?

Válasz: Igen. Ez egy nagyon sima és gördülékeny átmenet, ami a kettős elrejtésből átvált egyesbe, majd vissza kettősbe, és aztán ismét egyszeres elrejtésbe.

Az az oka, hogy amikor állandóan korrigáljuk érzékelésünket, és ezáltal haladunk az úton, a korrekciók emelkedések, zuhanások, újabb emelkedések és ismételt zuhanások során történnek.

Az emelkedések és zuhanások a Teremtő kettős illetve egyszeres feltárásának érzetét adják, amit megint elrejtés, majd ezt követő újabb feltárulás követ. Ezek az állapotok megállás nélkül váltakoznak.

Noha az elrejtés eltaszít, nem látom a Teremtőt, nem értem Őt, és mindig ott van bennem némi kétely és ellentmondás – nem fordítok hátat a munkának, és továbbra is ragaszkodom hozzá, hogy megértsem Őt, és elkülönítsem minden más minőségtől. Ha így teszek, a Teremtő fokról fokra feltárul számomra.

Érezni kezdem, hogy minden Tőle jön, mindennek megvan az oka, és ez az ok szándékosan velem összefüggésben nyilvánul meg, ezzel megadva nekem a lehetőséget, hogy a kettős vagy egyszeres elrejtés, illetve a kettős vagy sima feltárulás állapotaiban legyek. Csak ilyen módon érezhetem folyamatosan a kontrasztot, a sötétség és Fény között. Ennek a kontrasztnak a segítségével érthetem meg, hogy a Teremtő irányít engem, és nekem erre meghatározott módon kell válaszolnom.

Azt az állapotot kell elérnem, ahol sem kettős, sem szimpla elrejtés nem homályosítja el Őt, képes vagyok a tiszta érzékelésre.

Azzal, hogy a sötétség állapotában saját magam fölé emelkedek, megérzem a helyes viselkedést, és a sötétség soha többé nem fog elválasztani Tőle. Ellenkezőleg, azzal, hogy fölé emelkedek, elősegíti a Teremtőhöz való kapcsolódásomat.

[274951]
KabTV “Spirituális Állapotok” 19/01/14
Forrás: Between Light And Darkness | Laitman.com

02 jan 2021

68 queries in 0,235 seconds.