Dr. Michael Laitman

Kabbala Akadémia

Csak nyereség, semmi veszteség

Kérdés: Ha egy közösségben elérjük a kölcsönös garancia szintjét, és formaegyezésre lépünk a Teremtővel, az adott közösségben, akkor nem veszítjük el a szabadságunkat egyénként egy ilyen fajta társadalomban?

Válasz: Nem veszítünk el semmit, mivel a folyamat során látni fogjuk, hogy egyáltalán nem vagyunk szabadok. Anélkül ural minket az egoizmusunk, hogy bármit kérdezne tőlünk, és erővel rávesz bennünket, hogy bármely pillanatban akaratának megfelelően cselekedjünk.

De ha belátjuk, hogy egoizmusunk az úr, és fölé emelkedünk, átvehetjük a kontrollt, és ezzel a kontrollal visszakaphatjuk magunkat, és kezünkbe vehetjük sorsunkat.

Ami a legfontosabb, elkezdjük érezni, hogy nem egy egoista, állati testben élünk, hanem felette, és így azt érzékeljük, hogy örökké létezünk a tökéletes térben. Még ebben a világban el kell jutnunk ehhez a tapasztalathoz. Ahogy az idézet szól: „Lásd meg a valódi világot, még az életed ideje alatt!” 

A Kabbala szerepe ebben áll – hogy megadja az embernek, annak lehetőségét, hogy állati természete fölé emelkedve elérje az emberi szintet. Az ember pedig olyasvalaki, aki időn kívül, az örökkévalóságban él. Az idő kizárólag az ásványi, növényi és állati organizmusok esetében van jelen, de Ádám szintjén már nem létezik. Ott már, ahhoz hasonlóan, ahogy Einstein is megállapította, minden egy másik dimenzióba tart.

[265777]
KabTV “Kabbala Alapjai,” 20/04/19
Forrás: https://laitman.com/2020/06/no-loss-only-gain/

05 Júl 2020

Miért tekinthető a Kabbala tudománynak?

Kérdés

Hogy tudja valaki feltárni a Teremtőt? 

Dr. Laitman

Akkor lehetséges feltárni a Teremtőt, ha valaki a megfelelő csoportban van, együtt tanul velük Kabbalát, és elkezdi követni a Teremtő feltárulásához vezető szabályokat. Gyakorlatilag a Kabbala tudománya, a Teremtő feltárásának a tudománya, az ember számára ebben a világban.

Kérdés

Miért tekinthető a Kabbala tudománynak, és nem csak egy tanítás?

Dr. Laitman

Mivel fokozatosan az emberi természeten keresztül feltárjuk azt, ami körülvesz bennünket, a teljes ásványi növényi és állati szinteket. A körülölelő természet átfogó tanulmányozása tudományos alapon válik lehetségessé. 

Miket tártak fel a földi tudományok a számunkra, mint a fizika, kémia, biológia, zoológia, botanika?

Ezek felfedezték a teret körülöttünk és hogy ezt a teret milyen módon töltik ki ásványi, növényi és állati testek.

A Kabbala azonban nem csak azt tárja fel, amit látunk, érzünk, hanem a jelenségek mögött álló erőt is, amit Teremtőnek neveznek. Akkor majd elkezdjük megérteni, hogy minden miért úgy van elrendezve, ahogy.


[265462]
KabTV program: A Kabbala alapjai  20/4/26 
Forrás: https://laitman.com/2020/06/why-is-kabbalah-considered-a-science/

13 jún 2020

Bnei Baruch – Akadémia Európában

Látogasson el a Kabbala Akadémiára! Számos tanulóanyagot és információt talál a Kabbaláról, valamint részt vehet a Kabbala rejtelmeit feltáró bevezető leckesorozaton.

 

06 máj 2018

77 queries in 0,693 seconds.