Dr. Michael Laitman

A boldogság titka

 Híradás (a “Time Magazin” alapján):

A harvardi szociális kutató, Dr. Nicholas Christakis és politika kutató kollégája, James Fowler a California Egyetemen, San Diégóban nagy feltűnést keltettek nemrég megtett bejelentésükkel, hogy 2o év kutatás után ki tudták mutatni, hogy az érzelmeket képesek vagyunk egy emberi hálózaton keresztül átadni akár három szintű elkülönítésen át is, így örömünk minden eddigi elképzelést felülmúlóan attól függ, mennyire boldogok barátaink, és barátaink barátai, még akkor is, ha ebben a hálózatban néhány tagot nem is ismerünk egyáltalán.

Legutóbbi írásukban, melyet a British Medical Journal-ban is megjelentettek, Christakis és Fowler feltérképezték majdnem 5ooo ember érzelmi állapotát és a közöttük fennálló több, mint 5o ezer szociális kapcsolatot. Mindez ahhoz a különleges felfedezéshez vezetett, hogy a boldogság valójában mennyire fertőző: amennyiben valakinek a barátja boldog volt, akkor 15%-ékkal több volt a valószínűsége, hogy az egyén is boldog volt, és ha annak a barátnak egy másik barátja is boldog volt, akkor az eredeti egyénnek még 1o%-kal több esélye volt a boldogságra, és így tovább. Még ha az eredeti egyén barátjának a barátja volt csak boldog, akkor is 5.6%-kal több esély volt a boldogságra. Ez a boldogságlánc az ellenkező irányban is működött, sugározva az eredeti egyéntől a barátok irányába.

Kommentárom:

És amennyiben kölcsönösen “megfertőzzük” (energiát adván) egymást a boldogsággal, mindenki 1oo%-ig boldog lenne. Megjegyezhetjük: “De én nem érzek boldogságot!” Ez nem kellő mentség, mivel még ha csak álmosolyt villantunk is barátainkra, a másik ember valódinak láthatja azt és ezáltal maga boldogabbá, örömtelibbé válik, és aztán mindez visszajut hozzánk másvalakin keresztül.

Ez a módja, ahogy kezdő kabbalisták, akik még nem érezték meg a Teremtő nagyságát, megfertőzik egymást ennek a nagyságnak az érzetével, hogy művileg az önzőség fölé emelkedjenek. Bár még mindig nem rendelkeznek az egymás iránti szeretet tulajdonságával, művileg gerjesztenek szeretetet, szeretettel “fizetnek”, és akkor az valóban megjelenik, mivel vágyuk kiváltja a Korrigáló Fény (Or Makif) hatását felülről.

Valami hasonló történik világunkban is: a gyermek arra vágyik, hogy felnőtté váljon, és ezért a felnőtteket imitálja, és ezáltal nő fel. Tudattalanul egy felső energiát von magára. Azért felsőt, mivel a fejlődésének következő szintjéről jön, és azért jön hozzá, mivel ő azt akarja. Mind a mi világunkban és a spirituális világban ez az egyetlen módja az egyik szintről a magasabb szintre való jutásnak. Még amikor a növényi és állati szinteken történő növekedés dinamikáját figyeljük is meg, hasonló alapelvet láthatunk: a jelenlegi állapot elutasítása és a következő szint iránti vágy a változást és növekedést előmozdító erő. Így a kabbala a természet valódi erőit használja!

Híradás (A Reuters hírügynökség által):

Több, mint 51 ország 28153 emberének internetes megkérdezése a Nielsen Global marketing és információs cég által azt találta, hogy amint a világ a recesszióval kűzd, és a pénzügyi piacok továbbra is kiszámíthatatlanul ingadoznak, egyre több ember jön rá, hogy a pénz nem képes a boldogságot kiváltani.

A Nielsen Boldogság Kutatás azt találta a világ minden részén, hogy a nők boldogabbak, mint a férfiak az 51 országból 48-ban a 2oo8 áprilisi megkérdezések alapján. “Mivel a nők általában nem gazdasági tényezők által éreznek boldogságot, jobban viselik a recessziót…” Bruce Paul, a Nielsen elnökhelyettese által kiadott közlemény alapján….A férfiak boldogabbak a pénz által, míg a nők több boldogságot találnak a barátságaikban, a gyermekeikkel való kapcsolataikon keresztül, vagy más emberekkel való kapcsolatokban….A nők ugyancsak optimistábbak a jövővel kapcsolatban…elégedettebbek a szexuális életükkel…

A boldogság szintjének felmérése mellett a Nielsen kimutatás azt is megvizsgálta, milyen specifikus tényezők járultak hozzá a boldogsághoz a világ különböző részein. “A világ sok szegényebb és fejlődő országaiban nagyobb boldogság uralkodik, mint a fejlettebb országokban, az élet szinte minden részében” mondja Mr. Paul.

Kommentárom:

Irigykedni szabad…

KA

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,116 seconds.