
Az elme a vágyak rabszolgája
Kérdés:
Mi az elme és a szív közötti kapcsolat? Fontos, hogy a személy megpróbáljon közöttük egyensúlyt teremteni? És hogyan lehetséges, hogy valamelyiket növeljük vagy csökkentsük? Az egyik leckében azt mondta, hogy az a személy, akinek az elméje nem eléggé kifejlett, az megőrülhet. Kifejtené ezt hosszabban?
Válaszom:
Mindennek az alapja, az egyetlen teremtmény: a vágy. Így a vágy az, ami alapvetően bennünk található. De ahhoz, hogy megszerezhessük amire vágyunk, az elme kifejlődik a vágy mentén, arra válaszképpen. Így függetlenül attól, mennyire ellenére vagyunk ennek a ténynek, az elménk csak rabszolgája a vágyainknak, azért fejlődik csak ki, hogy a vágyat kiszolgálja.
Ebből kifolyólag soha nem leszünk képesek elménket objektívvé formálni, vágyainktól függetleníteni. Azonban képesek lehetünk vágyainkat megváltoztatni a környezet befolyása alatt (olvassuk el a “Szabadság” című cikket), és az új vágyaknak megfelelően az elménk is megváltozik majd. Amennyiben megértjük mindezt, akkor a megfelelő környezet hatása alatt (egy olyan környezet, mely a teremtés célja felé vezet minket) képesek leszünk mind a vágyainkat és elménket is harmóniában fejleszteni.
Amennyiben valakinek nagy vágyai vannak, de elméje nem eléggé fejlett ahhoz, hogy kielégítse őket, akkor elvesztheti azt a képességét, hogy magát megfelelően kontrollálja.
KA