A nők esetében a kabbala terjesztése sokkal fontosabb, mint a tanulás
Kérdés:
Sok olyan nőt ismerek, akik megnézik a reggeli leckék második részét (TES, azaz “A Tíz Szfira Tanulmánya”). Amióta csak, hogy Önökkel tanulok, mindig csak az első és harmadik részt szoktam nézni, és emellett a kabbala terjesztésével foglalkozom a második rész alatt. Hallottam, amint azt mondta, hogy a TES (“A Tíz Szfira Tanulmánya”) tanulása nem segíti a nők lelkének a korrekcióját. De az a tény, hogy más nők hallgatják a TES leckéket megzavar engem. Lehet, hogy nekem is el kellene kezdenem azt tanulni?
Válaszom:
A nők számára a kabbala terjesztése sokkal fontosabb, mint a tanulás. A férfiak az által korrigálják szándékukat, hogy a TES tanulása alatt magukra vonják a Körbevevő Fényt (Or Makif), azaz “megkeresik kenyerüket”, míg a nők terjesztik a kabbalát, azaz “életet adnak”. Ez a nő feladata a világban.
Kérdés:
Az egyik lecke alatt azt mondta, hogy az egyetlen szabad választásunk az, amikor egy férfi választ, hogy egyesül, vagy nem egyesül a többiekkel a csoporton belüli munka során. Minden más a Teremtőn múlik. Mivel a nők nem vesznek részt, és nem is vehetnek részt a csoportos munkában, hol van szabad választásuk?
Válaszom:
Abban, hogy segítik a csoportot.
Kérdés:
Mit keressek jövőbeni férjemben? Nyilvánvalóan fontos, hogy kabbalát tanuljon, de milyen más tulajdonságokkal kell, hogy rendelkezzen?
Válaszom:
A közös érdeklődési körökön kívül, fontos, hogy ne találja taszítónak.