Dr. Michael Laitman

A G-2O vezetőinek sok okuk van a félelemre

 Kérdés:

Nemsokára egy újabb G-2O találkozó következik, ahol a világ legfejlettebb országainak vezetői lesznek jelen. És mindegyikük kést rejt a zsebében…

Válaszom:

Nem hiszem, hogy kést rejtegetnének. Mindegyikük olyan sok kihívással néz szembe a saját országában, hogy nincsen idejük egymással szembe fordulni. A saját népüktől félnek, és attól, hogy el lesznek mozdítva pozíciójukból. A belső zavargásoktól való félelem sokkal erősebb, mint félelmük szomszédaiktól. Ebből kifolyólag ez alkalommal más érzésekkel érkeznek a találkozóra.

Mostanáig mindegyik vezető azzal volt erősen elfoglalva, hogy saját országaik életét próbálják elrendezni, de mostanra már csak magukért remegnek. Ezt a félelmet zsigereikben érzik, és azt kérdik: “Hogyan tudom magamat megmenteni, és a problémát megoldani?”

Sok országban már most rendzavargások vannak, és semmit sem képesek tenni, hogy azt a rendőrséggel, vagy a katonasággal megfékezzék, mivel saját honfitársaikról van szó. És mind ezen problémák mellett, most már saját életükért is aggódniuk kell, és így a találkozó résztvevői teljesen más állapotban érkeznek. Ezennel csak arra gondolnak, hogyan képesek a helyzetet megváltoztatni, és megoldást találni, már csak a saját érdekükben is.

(Egy 2OO9 március 8.-án adott leckéből)

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,719 seconds.