Dr. Michael Laitman

A tömegtájékoztatás által kiadott információk megváltoztatása kiemelkedően fontos

 Kérdés:

Meg kell, hogy változzon a tömegtájékoztatás és a kultúránk?

Válaszom:

Természetesen. És valójában ez az egyik legfontosabb dolog ebben a pillanatban. A tömegtájékoztatásnak, mint egy globális oktatási rendszernek kell működnie, azzal, hogy elmagyarázza a globalizáció lényegét. Ez kell, hogy elsőrendű felelősségük legyen.

A kommunikáció összes forrása és az összes az embereknek információt nyújtó csatorna a nap 24 óráját arra kell, hogy szentelje, hogy megtanítsa az embereknek, hogyan szervezzék meg életüket az új körülmények között. És igazából ez az egyetlen dolog, amit az emberek hallani akarnak, mivel körülöttük minden szétesik, és ez a tudás adhatja meg nekik azt ami megmentheti őket.

Amennyiben emberek milliói kezdenek el erről gondolkodni, akkor ez lesz az alapvető gondolkodás mindenütt. Végül is nincs távolság a gondolatok között, így az emberek bármit is gondolnak bárhol, az más helyeken is azonnal kifejeződik. Több millió ember gondolatainak ereje az hatalmas, és mindent előidézhet a fény sebességével. Ennek eredményeképpen a korekció sokkal gyorsabban történhet, mint a korrupció. Míg a generációk lesüllyedése évezredek alatt történt meg, a korrekció megtörténhet akár hónapok alatt!

A Kabbala elmagyarázza a fejlődés folyamatát. Senki nem képes ezen a folyamaton saját akaratából átmenni, mindenki valamilyen módon a körülmények nyomása hatására kezd ebbe bele. Senki nem kéri beleegyezésünket ebben a folyamatban, mivel önzőségünk soha nem egyezne bele abba, hogy valamit is feladjon, vagy bárkivel is egyesüljön.

Azonban az emberek képesek lesznek mindezt megtenni, mivel arra vágynak, hogy megszabaduljanak gondjaiktól! És tudniuk kell, hogy nem létezik más megoldás. A magyarázatoknak olyan tényekre kell alapulnia, melyeket a természetből és a tudományokból veszünk, és fontos, hogy hivatkozzunk tudósok, és szakértők véleményére a gazdaság és pénzügyek területéről. Akkor az emberek meggyőződnek majd arról, hogy nincs más megoldásunk, mint az, hogy egyesüljünk ebben a globális világban, melyben a “pillangó effektus” dominál.

Nincs más megoldás – mindezt meg kell tegyük! Mi mást tehetünk, ha ez a természet követelménye? Élve maradhatunk, vagy elpusztulunk – a választás a miénk!

(Részlet egy 2OO9 március 8.-án adott leckéből)

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,742 seconds.