Dr. Michael Laitman

A világ örökre megváltozott

A válság következtében mindannyian elkedjük azt érezni, hogy “előző életünk haldoklik” és egy új világ kapujában állunk. Egy újfajta irányítást fedezünk fel, melyet globalizációnak, vagy integrációnak hívunk, ahol minden ember összekapcsolódik, és kölcsönösen függ egymástól.

Mindent ez az integrált belső erő irányít, mely egymáshoz köt bennünket. Lehet, hogy nem akarok Kínától, Amerikától vagy Oroszországtól vagy bárki mástól függeni, de azt tanulom, hogy “nem érdekes, hogy mit akarok, illetve mit nem akarok, mindenki mindenkivel összekapcsolódott. Csak azt nem tudjuk még, hogyan találjuk meg a kapcsolatnak azt a formáját, mely mindenkinek az igényeit kielégíti”.

Most láthatjuk, hogy a kapcsolatokkal összefüggő hiányos tudásunk katasztrófákba sodor minket. De mit tehetünk ez ellen? Senki sem tudja a választ. Azonban a világ hamarosan rájön majd, hogy nincs más kiút.

A múltban az önzőség folyamatos növekedése alapján fejlődtünk, és ezáltal értettük meg a világot. Még amikor rosszul éreztük magunkat akkor is megértettük mi folyik körülöttünk. Azonban ma más módon fejlődünk: saját befolyásunk által, önzőségünk ellenében. De ennek ellenére még nem tudjuk, hogyan is lépjünk tovább.

A dolgok talán kivilágosodnak, megkönnyebbülnek egy két hétre, és az emberek majd azt hiszik, hogy a válságnak vége. De ez hasonló az egyiptomi csapásokhoz, ahol a körülmények csak azért javultak, hogy utána még rosszabbra forduljanak. Előre és hétra vagyunk taszítva annak érdekében, hogy teljes logikus alapzatunk összeomoljon, hogy teljesen összezavarodjunk.

Pontosan ez történik most. Ezen túl a csapások egyre minőségibbek lesznek. Ez még nagyobb zavarodottsághoz vezet majd, és az emberiség bizonytalanságban és rettegésben találja majd magát, miközben senki sem érti majd mi is történik. És mindez azért történik, hogy segítsen nekünk megérteni: önmagunkkal, a Természettel és a világgal kapcsolatban új megközelítést kell találjunk.

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,113 seconds.