Dr. Michael Laitman

Van célja az életünkben észlelt felfordulásoknak

Ma egy különleges helyzetben vagyunk: A Természet megmutatja nekünk, hogy el vagyunk egymástól választva, és gyűlöljük egymást, és önzőségünk pusztító erejű. Ugyanakkor azt is megmutatja nekünk, hogy globális szinten függünk egymástól, és akaratunk ellenére kapcsolatban vagyunk egymással.

Nincs hová meneküljünk egymás elől. A Természet törvénye által rá vagyunk kényszerítve, hogy annak törvényét kövessük, és a Természet az, mely ez irányba tol minket, nem az ember által készített művi környezet. Amennyiben nem követjük ezt a törvényt még nagyobb konfliktusba kerülünk a Természettel, magunkat még nagyobb csapásoknak, szenvedésnek és akárnak kihalásnak kitéve. És mindez önzőségünk miatt történne meg velünk.

Egyenlőre a Természetből való kivetettség állapotában vagyunk. Van valami, ami felszabadíthatna minket ebből az állapotból? Igen van: menekülésünk az egymás közötti, és a körülöttünk levő Természettel való megfelelő kapcsolatok kialakításában rejlik. Ez adja meg nekünk a lehetőséget arra, hogy harmónikus, integrált részévé válhassunk a Természetnek.

Abszolút szükségszerű, hogy mindannyian érezzük, és megértsük, hogy túlélésünk – élelmünk, vízünk, a klíma, egészségünk, pszichológiai és fizikai állapotunk. és minden más – kizárólag a Természettel való harmóniánkon múlik. Valójában pontosan ez az oka életünkben jelentkező felfordulásoknak, problémáknak. Minden helyzet, incidens és állapot, melyen átmegyünk arra szolgál, hogy segítsen megérteni a belső, irányító erőt – a Teremtőt. A problémák és a stressz az, mely képessé tesz minket arra, hogy Őt megérezzük, és elkezdjük azt látni, hogy minden mögött Ő van.

Ezért jön a válság hullámok formájában. A céljuk az, hogy megmutassák nekünk a közöttünk levő gyűlöletet, mint a világban található minden probléma okát. Ebből kifolyólag látni fogjuk, hogy ez a gyűlölet az oka a tökéletességből való kitaszítottságunknak, és amennyiben képesek vagyunk gyűlöletünk fölé emelkedni, felszabadulunk a kitaszítottság alól.

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,127 seconds.