Dr. Michael Laitman

Hogyan rajzoljuk meg a Teremtő képét magunkon belül (haladóknak)

A spiritualitás olyan formát önt, amit magunk építünk fel a vágyainkból. Az egyetlen dolog melyet Felülről kapunk, az egy információs adat, a Resimó, de a formát nekünk magunknak kell megépítenünk. Emellett, amennyiben kérjük azt, Felülről megkapjuk az erőt és az intelligenciát is mindennek a végrehajtásához.

Néhány ember azt hiszi, hogy az előre elkészített világ csak hirtelen megjelenik számunkra Felülről. De értelmetlen arra várni, hogy ez így megtörténjen. A spirituális világot magunknak kell megépítenünk a saját erőfeszítéseink alapján. Nekünk kell ezt a világot megrajzolnunk a Fény háttérképére.

Annak megfelelően, amekkora erőfeszítést teszek, megrajzolom a Felső Fényt, és az egyre igazibbá válik. Minden tőlem telhetőt megteszek, például eképzelek különböző formákat. Néha mindez jobban sikerül, néha kevésbé, és néha hibát követek el. Megalkotom őket, majd kitörlöm őket úja és újra, ameddig sikert nem érek el.

E munka folyamatában hirtelen meglátom, hogy a Felső Fény elkezd nekem segíteni! Belémköltözik, mint kéz a kesztyűbe, és onnan munkálkodik. Segít nekem, ahogy egy anya játszik gyermekével, ahogy a LEGO ház építésében részt vesz. Amikor megpróbálok valamit alkotni, és sikeres vagyok benne, akkor megérzem, hogy mindebben a Felső Fény segített nekem megérteni azt, hogy nem úgy kellett a dolgokat csinálnom, ahogy eredetileg gondoltam, hanem éppen ellenkezőleg.

Azonban mindez erőfeszítéseimnek megfelelően történik, mivel megpróbálok valamit építeni. A Felső Szint indítja be kezdeti erőfeszítéseimet, de én vagyok az, aki mindazt folytatja. Meg kell találjam a hajtást, és el kell kezdjek azzal dolgozni. Ez a jelentése annak a versnek, hogy: Én, a Teremtő vagyok az első, és az utolsó”.

A módja annak, hogy megépítsük azt a helyet ahol a Teremtő megjelenik a barátokkal való kapcsolat. Ezáltal megépítjük a “Teremtő képét” saját anyagunkat felhasználva. Enélkül nincsen képünk Róla. Őt saját magamba sugárzom, a saját vágyaimba, abba a részembe, melyet képes vagyok Hozzá hasonlóvá tenni.

És akkor ebben a vágyban, melyet képernyőm alapjául használok, elkezdem az Ő képét látni. Elkezd ez a kép a képernyőmön megjelenni, mint a fénykép az előhívó oldatban. A képnek mely a képernyőmön mutatkozik “Visszavert Fény” a neve. Ez az, ahogy a két spirituális erőt magkapom: a “képernyőt” és a “Visszavert Fény”-t.

De mindennek tőlem kell származnia. Ezért van az, hogy idő, és a 3-5 éves felkészülési periódus szükséges ahhoz, hogy beléphessek a spirituális világba. A rejtettség időszaka az, amikor próbálkozom a kép építésével. És akkor a spirituális világ lassan megjelenik…

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

66 queries in 0,668 seconds.