Dr. Michael Laitman

A vágyunk az a gomb, mely átválthatja a valóságunk csatornáját

Jelenleg mi úgy tekintünk világunkra, mint egy TV csatornára. Hozzászoktunk, és el sem tudjuk képzelni, hogy létezik egy másik csatorna is.

Hirtelen egy vágy (a szívben található pont) jelenik meg előttünk, mely meg akarja változtatni a csatornát. Mielőtt ez megtörtént mi el sem tudtuk képzelni, hogy mindez lehetséges lenne, és most elkezdjük tanulni, hogy is vagyunk képesek ezt megtenni, hogy vagyunk az egyik csatornáról a másikra átváltani. Elkezdem megérteni, hogy képes vagyok csatornát váltani, amennyiben azt valójában kívánom, és, hogy a vágyam az a gomb, mely a váltást képes beindítani. Más szóval meg kell értsem mit is váltok át, és mi mindennek a célja.

Ennek érdekében megkapom a könyveket, a tanárt és a másokkal közös környezetet, olyan egyénekkel akik ugyanazon másik csatorna irányába igyekeznek. Végül is a vágyam kicsiny, és a megfelelő környezet képes azt bennem megnövelni, nekem saját vágyát átadni, hogy akarjam ezt az új csatornát nézni, és a környezet által vagyok képes az ehhez szükséges erőt is megkapni.

Abban az új társadalomban, amely felé igyekszünk, mindenki az adakozásról beszél, arról a globális teljesen összekapcsolt hálózatról, ahol mindenki a társadalom érdekében dolgozik, és létezik ez a kollektív vágy, hogy mindannyian átváltsunk az új csatornára. Fokozatosan én is megtelek ezzel a vággyal.

Ezzel a vággyal érkezek a reggeli leckékre, és követelem a Fényt, mely az általam kívánt csatorna alapvető ereje. Ez az erő új tulajdonságokat és részleteket ébreszt fel bennem, és amikor készen állok arra, hogy megfelelően érzékeljem az új csatornát, akkor az átkapcsolás automatikusan megtörténik.

Ezt az új megértést, és az új világ érzékelését kívánom. Ez az amit a Fény tanít meg nekem. Ellenkező esetben nem lennék képes semmit sem látni. Olyan lenne, mint amikor egy újszülött ugyanazt a festményt nézi, mint a felnőtt, de ahelyett, hogy értékelné annak gyönyörűségét, a bébi megpróbálja azt szájába tenni, mivel csak ily módon képes a világot érzékelni.

Abban a pillanatban, hogy készen állok, az új csatorna magától megjelenik. De a régi csatorna nem tűnik el. Az új csatorna egyszerűen hozzáadódik a régihez, és én képes leszek a régi csatornát az újhoz viszonyítva még mindig látni. Ez az, ahogy a két világ eggyé válik bennem, és egy harmónikus egységet képez. Látom majd, hogy a valóság elemei hogyan kapcsolódnak össze, és a valóságot nem mint anyagot, hanem mint erők összefüggését látom, mely erők az anyagot működésbe hozzák.

Az emberiség már halálra unja a régi csatornát, mely az oka annak, hogy a társadalmak a kábitószerfogyasztással, és depresszióval kűzdenek. Már nem vagyunk képesek ugyanazat az öreg képet nézni a TV képernyőjén, vágyunk arra, hogy megváltoztassuk a csatornát.

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,118 seconds.