A személy olyan, mint a fa a mezőn
Írva van: “A személy olyan, mint a fa a mezőn.” A fát ültethetjük olyan mezőre, mely meg van áldva a Teremtő által, ahol öntözve lesz az eső által, és melegítva a nap jóvoltából amikor csak szüksége van rá. Vagy a fa – a személy – ültethető egy élettelen, száraz földbe is, ahol a személy nem lesz képes növekedni. Vagy még ha növekszik is, olyan, mint egy vad fa, mely nem hoz gyümölcsöt.
Amikor a spirituális fejlődésről beszélünk, a személy határozza meg saját helyét. A hozzállása a könyvekhez, a tanárhoz és a barátaihoz képes megváltoztatni a termőtalajt, a napot, a nedvességi körülményeket, és minden más a növekedéséhez szükséges körülményt.
A személy azzal kezd, hogy megjelenik benne a “szívben található pont” – a spirituális mag, és utána el kell döntse hová ülteti azt, és hogyan szívja magába az erőt a környezete által annak érdekében, hogy a magból fa nőjön ki. Amennyiben megfelelő környezetet választ, akkor képes lesz attól az adakozás erejét – az esőt – is követelni. Ez az erő képessé teszi majd arra, hogy a materiális világból kinőjön felfelé. Az adakozás iránti szándékai kivirágzanak majd a “termőföldtől felfelé”.
Nekünk is gondoskodnunk kell a “fánkról”, ami azt jelenti, hogy azokat a vágyakat kell kiválasszuk, melyeket képesek vagyunk korrigálni , és utána megfelelően csoportosítani annak érdekében, hogy megfelelően növekedjenek, és formáljanak minket a kívánt formába – abba, mely hasonló a Teremtőhöz. Ez a teljes munkánk.
Szóval egyrészről úgy tűnik, hogy a fa magától nő. Azonban az elültetés pillanatától kezdve nagyon sok cselekedet van, ami rajtunk múlik. A fa nem képes tőlünk függetlenül növekedni, csakis a mi vágyunk által.
(a reggeli lecke harmadik része alapján)
