A Rabas emlékére
Ma van az emlékezés napja Tanárom, Rav Baruh Salom Levi Aslag – a Rabas számára. Mi mindannyian abbó vagyunk táplálva, amit tőle kaptunk. Ő volt az egyetlen ember aki megértette Báál HaSzulamot, aki folytatta mestere (apja) útját, és aki átadta azt a módszert számos tanítványának. Az a tény, hogy képesek vagyunk Báál HaSzulam módszerét használni, látni, hallani és érteni ami ő írt, csakis Rabasnak köszönhető.
Rabas hetente egy cikket szokott írni, és tulajdonunkban van több mint 400 cikke. Azokban magyarázattal szolgál a teljes Kabbala tudományára, beleértve mindent, ami az ember belső munkájára vonatkozik. Ezeken a cikkeken keresztül, megadta nekünk a lehetőségét, hogy belépjünk a spirituális világ érzékelésébe. Az egész módszert rendszerszerűen, egyszerűen, és megközelíthetően magyarázta el, olyan formában melyben könnyen kapcsolódhatunk hozzá.
Az oka annak, hogy gyakran idéz a Tórából, Talmudból és más Kabbalisztikus forrásokból az, hogy minket is az eredeti forrásokhoz kapcsoljon, és segítsen nekünk megérteni, hogy gondolkoztak azon források szerzői (Kabbalisták). Így adták át nekünk érzéseiket.
Nincs kétség afelöl, hogy a Rabas könyvei nélkül nem lennénk képesek Báál HaSzulam írásaihoz kapcsolódni. Rabas magyarázatai nélkül lehetetlen lenne “megnyitni” Báál HaSzulam könyveit.
Nagyon hálás vagyok a Felső Erőnek, hogy ilyen nagy Tanárt küldött nekem, akin keresztül megkaphattuk a Kabbalát. Élete munkája egy új szintre történő spirituális áttörés volt, és a Kabbala módszerének feltárása számunkra.
Báál HaSzulam ugyancsak cikkekben írta le módszerét, de azok rejtettek maradtak. Rabas elővette apja írásait, és újraírta őket olyan formában, hogy a világ képes legyen azokat megérteni. Mindezt szóban is átadta tanítványainak.
A Rabas volt az első tanár az egész Kabbala történelmében, aki nyíltan fogadott el tanulókat. Miután egy éve már vele tanultam, adtam néhány leckét a Berg Kabbala centrumban. A leckék nem a széles publikum, hanem az instruktorok számára szóltak. Azok után a leckék után a Berg centrum összes instruktora elhagyta a centrumot, mivel megértették, hogy amit addig csináltak, az nem Kabbala volt, hanem üzlet.
Elhoztam őket, hogy a Rabassal együtt tanuljanak, együtt egy nagy csoport fiatal szekuláris emberrel. Öszzességében körülbelül 40 ember gyűlt össze. Rabas már 77 éves volt akkor, és egész életét Bnei Brak-ban töltötte, a zsidó ortodox közösségben, tele megszorításokkal, tiltásokkal. De mindennek ellenére nem félt attól, hogy elfogadja ezeket az új szekuláris fiatal embereket tanítványainak!
Ezek az emberek nem terveztek a valláshoz visszatérni, kizárólag a Kabbala tanulása miatt csatlakoztak hozzá. Így kezdte el tanítani a Kabbalát a Tel Avívból származó fiatal embereknek. Mindez akkor forradalomnak számított, és mindez a világot a korrekció útjára terelte. Mindez ez úgy jelenség volt, olyan amit a Kabbala története nem látott addig. Ez volt a kezdete a Kabbala tudományának nagyméretű terjesztésének, ahogy az a 40 tanítvány folytatta útját.
A Rabas forradalmi újító volt. Hatalmas belső erővel rendelkezett, mely segítette őt mindebben a Haszidik közösség, és saját rokonai ellenében.
Minden amivel rendelkezem őtőle kaptam. Csoportunk, Bnej Baruh (Baruh Fiai) róla lett elnevezve. És hiszek abban, hogy kiérdemeljük majd, hogy hiteles spirituális utódai legyünk.
Legyen emléke megáldva!