Legyünk ravaszok magunkkal: lopjunk magunktól
Nincs olyan dolog, hogy lezuhanás a spiritualitásban. Mi mindent megtartunk amit megszereztünk. Azonban kapunk újabb, önző vágyakat, és ettől úgy érezzük, mintha zuhanásban lennénk.
Mégis nem szabad azt hinnünk, hogy az adakozás ereje elhagyott volna minket. Inkább ez az erő segített minket abban, hogy egónk mélyebb felfedezését megtegyük, és boldognak kell lennünk, hogy lehetőséget kaptunk arra, hogy magunkat deformáltnak lássuk, hogy újabb korrigálható vágyakat fedeztünk fel, és ezáltal még magasabbra emelkedhetünk.
Úgy kell lássuk magunkat, mint egy úttörő aki utat vág mélyen önző vágyán belül, kis darabokat elszedve onnan, melyeket az adakozáshoz illeszthet. Minden természetes adottságunkat fel kell használnunk, akár azt, hogy tolvajok vagy hazugok vagyunk, hogy saját önzőségünktől raboljunk, és annak hazudjunk.
Végül is az önzőségünk nem más, mint egy állat, és nem ismerheti meg valódi szándékainkat. Az csak egyszerű, nyilvánvaló hasznot ért meg. Mi ezen az önzőségen belül élünk, és mindent annak érdekében teszünk. Ugyanakkor nem értjük meg, hogy belső állatunkkal van dolgunk, mely állandóan azt követeli, hogy szolgáljuk ki őt.
Viszont szerencsére ez az álat nem érti meg az emberi elmét, és ravaszságot, és ezért van az, hogy a megfelelő viszony képessé tesz minket arra, hogy kényszerítsük arra, hogy azt tegye, amire nekünk – az embernek – szükségünk van.
(a reggeli lecke harmadik része alapján)
