A Föld időtengelyében megragadva
Kérdés:
Hogyan vagyunk képesek a valódi valóságot elkezdeni érzékelni?
Válaszom:
A valóság amit látunk csak magunknak tűnik objektívnak. Függetlennek tűnik érzékelésünktől, vagy életünktől és halálunktól. Azt feltételezzük, hogy a világ amit érzékelünk az állandó, hogy az rajtunk kívül, tőlünk függetlenül létezik. Azt hisszük, hogy az nincs befolyásolva azáltal, hogy létezünk vagy sem.
Mi így érvelünk ezzel kapcsolatban: tíz milliárd évvel azelőtt, hogy a Föld formálódott volna, és az ember megjelent volna rajta, volt egy Nagy Durranás – az a pont, mely az egész világot létre hozta. Ez az ahol az idő és tér megjelent. Mi az idő tengelyén építjük fel történetünket, amiról azt hisszük, hogy létezett, mielőtt az ember azt érzékelte volna, és beszélhetett volna róla.
A történelemről is hasonló módon beszélünk. Azt mondjuk, hogy egyszer volt egy ősi Babilon, az Egyiptomi kivonulás, és az összes többi múltbéli történet. Ma beszélhetünk a múltról és mondhatjuk azt, hogy egy bizonyos idővel ezelőtt élt valaki, akit Báál HaSzulamnak hívtak, aki könyveket írt nekünk, amiket ma olvasunk.
De igazából csak azért érvelünk így, mivel még mindig az “élettelen spirituális lény” szintjén vagyunk. Ameddig ezen a szinten vagyunk nem tudjuk elképzelni, hogy minden az érzékelésünk testi szerveiben, érzékeinkben létezik.
Ameddig a személy nem szerezte még meg a spirituális idő érzetét, addig a földi idő tengelyében ragadt, és ennek megfelelően fog gondolkodni, beszélni és írni.
Azonban a spirituális időt úgy határozzuk meg, mint cselekedetek szekvenciáját, és ez attól a pillanattól kezdődik, amikor felfogjuk, hogy erők hálozatában vagyunk, a Természet (a Teremtő) rendszerében. Ott minden ezzel a hálózattal való interakciónktól függ.